HTML

Home

Új regényt írok Meyer rajongóknak és egyéb értelmes embereknek, akik szoktak olvasni. Itt figyelemmel követheted ahogy haladok vele.

Friss topikok

Audrey is blogol!

2010.03.26. 23:53 Lovessence

Nos hát, megjöttem Bolognából, a világ legnagyobb gyermek és ifjúsági könyvvásáráról, ahol külföldi könyvek kiadásának a jogát lehet megvenni, illetve az új könyvekkel itt lehet megsimerkedni közelebbről. (Na persze vannak akik a külföldi vezető könyves bloggerek oldalairól már előbb is tud mindent, igaz, Borostyán?)

Először is együtt vacsiztunk a török kiadómmal, és a török illusztrátorommal. Pompásan jól éreztem magam velük. A török kiadóm kedvenc étele a magyar téliszalámi. Na az nem volt az étteremben.

Persze kihasználtam az alkalmat, és elmeséltem nekik a LOVESSENCE-et. És képzeljétek: tetszett. Kérte, hogy írjam le a lényeget röviden, és küldjem el hamar. Én nem fogok tiltakozni, ha ezt is ki akarja adni netán.

Kedden aztán bele vetettük magunkat KAtona Ildivel, a KÖnyvmolyképző vezetőjével a vásári forgatagba. Sok fontos, nagy kiadónál volt előre megbeszélt jelenésünk. Más, kevésbé fontos kiadók standjára csak úgy besétáltunk.

Persze már tudják, hogy mi vagyunk a Twilight kiadója, úgyhogy megfelelő tisztelettel beszélnek velünk, és keresik a kedvünket. Mostanában ennél nagyobb dolog nincs a könyvszakmában.

Emellett meg ott a következő nagy név: Maggie Stiefvater, akinek Shiver, vagyis Borzongás sorozatát szintén mi adjuk ki. EZt egy év alatt 32 ország vette meg. Nem rossz.

Ezért aztán a Scholastic Kiadó vacsorát rendezett Maggie tiszteletére, aki egy igazán cuki 28 éves csajszi. Van két gyereke, meg egy igazi amerikai zsaru férje. (Persze ő is amerikai).

Azoknak, akik már olvasták a Shivert, csak azt tudom mondani: Maggie egy édes kis tündér, aki saját kezűleg készített ajándékot a kiadója munkatársainak. A legfeltünpőbb rajta, hogy egy pillanatra sem hagyja abba a vigyorgást. Én még ilyen jókedvű embert nem láttam. (Bár valószínűleg majd én is ilyen jókedvű leszek a tiszteletemre adott vacsorán, ahol jelen van mind a 32 kiadóm. MOst még csak simán vagyok jókedvű.)

Nem akarom felizgatni az ízlelőbimbóitokat annak a vacsorának a részleteivel. Legyen elég annyi: 28 fogást tálaltak elénk! Meg sem tudtam mindent kóstolni, pedig nagyon akartam.

Hogy, hogy nem, valahogy itt is meséltem az asztalunknál ülő görög kiadónak a LOVESSENCE-ről. És képzeljétek: tetszett neki. Mit mondott? Hát, hogy küldjek róla összefoglalót.

Másnap tovább jártuk a vásárt, és csak gyűjtöttük a szuper könyveket. AMint megtudom, hogy hogyan lehet képeket feltenni ide rendesen, meg is mutatok néhány standot.

Este aztán jött a csoda: a SCholastic Kiadó 90. szülinapi fogadása. A helyszín: Bologna főterén egy reneszánsz várkastélyban, egy akkora bálteremben, amiben a 300 meghívott jóformán elveszett. A falakon olyan freskók, hogy az állam is leesett.

A kaja mennyei volt. Hogy itt mennyit ettem? Úgy éreztem magam, mint Mr Creosote Az éelt értelme című Monty Python remekművében. Megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánlom.

 

Na, most valahogy úgy is nézek ki, mint Mr Creosote.

Ezen a fogadáson aztán odamentem a Scholastic, vagyis ugye a világ legnagyobb ifjúsági kiadójának az elnökéhez, gratuláltam neki a jubileumhoz, és azt mondtam: nem bánom, ha akrja, leszek a következő felfedezettje. Erre azt felelte, hogy ahhoz előbb engedélyt kellene kapni a magyar kiadómtól. Ildi persze az engedélyt helyben megadta. :-)

Ez persze még nem jelent semmit. Még jól meg kellene írni a LOVESSENCE-et.

Hazafelé persze egy kis shopping is belefért. Nem csak mindenféle finomságok, hanem persze egy pár olasz cipő is. Sőt: topánka! Elvégre egy nő minek megy Olaszországba, ha új cipő nélkül jön haza?

MOst pedig jöhet egy darabka, ami talán meglepő lesz. Rájöttem, hogy AUdrey-nak van blogja, ahol nem egészen annak adja ki magát aki. És valahogy egyáltalán nem illik hozzá. Eddig legalább is nem így ismertük a lányt:

Audrey blogja 1. bejegyzés

 http://audreyhelps.blog.com

 Kedves Szerelmes!

Köszöntelek a blogomon. Jól tetted, hogy rámkattintottál. Szívesen segítek jótanáccsal, bármi legyen is a problémád. Nem vesz észre a srác, aki tetszik? Nem tudod, hogyan öltözködj, hogy tetsszél a fiúknak? Elhagyott, és képtelen vagy megemészteni? A szüleid nem csípik életed nagy szerelmét?

Segítek. Nyugodtan kérdezz, és én megoldom a problémádat.

Tudom a megoldást mindenre, ezt elhiheted. Nem akarok nagyképűsködni, de ahhoz, hogy megbízhass a tanácsaimban, tudonod kell rólam ezt-azt.

Korom: 21

Suli: az egyik legmenőbb keleti parti egyetem (inkább nem mondom meg, melyik)

Külső: mások szerint klasszikus szépség vagyok (jó, legyen), állítólaf Audrey Hepburnre hasonlítok. (ugye ennyi elég, csak nem kell részletesen leírnom a külsőmet? Na jó, azért van különbség. A mellbőségem valamivel komolyabb, mint az övé.)

Név: természetesen igazából nem Audrey

Státusz: folyamatosan válogatok (kár lenne egy pasira pazarolnom magamat)

Filozófiám: carpe diem, vagyis „élj a mának!”, mondhatnám úgy is:

buli, buli, buliii!!!

 Azt hiszem, ennyi elég is. Láthatod, hogy nem vagyok kispályás.

Kérdezz bátran és fogadd meg a tanácsomat, ahogy azt a barátnőim teszik. Meglátod, te is olyan menő csajszi lehetsz, amilyen én vagyok. Vagy legalább is, majdnem.

 Audrey

 

 

 

12 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bosnyakviktoria.blog.hu/api/trackback/id/tr811871930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borostyan 2010.03.27. 10:14:53

"Na persze vannak akik a külföldi vezető könyves bloggerek oldalairól már előbb is tud mindent, igaz, Borostyán?" Igaz :) Kiderült a "titkom" :) Cak viccelek! :)

28 fogás??? Azta! Maggie minden egyes betöltött életéve után felszolgáltak egyet-egyet? :))

Jó ötlet, hogy Audrey is blogol, bár ez a bejegyzés számomra fura, kissé kizökkentett a sztoriból. Lehet azért mert nem ismerem az előzményeket és a motivációt hogy miért csinálja.

Lovessence 2010.03.27. 10:24:39

@borostyan:
SZia Borostyán!
Éppen furcsának is kell lennie Audrey blogjának.
Pont azt szeretném, ha az olvasót egy kicsit összezavarná, mert maga Audrey is össze van. Ezt egyébként nem oda írtam, ahol tartok, hanem az első fejezet utánra. Onnan nézve tehát még nem annyira meglepő, mert még nem képzelted el a lányt annyira fixen.
Csak csendben jegyzem meg, hogy ez a blog ilyen formában zsákutca lesz, mert Audrey-ra az ilyen hazudozás tényleg nem jellemző. Hamarosan teljesen máshogy fogja folytatni.
Tőled várom ám az okosítást, hogy hogy mutassam meg a képeket! (Persze csak, ha nem 100 dolgozatra tanulsz egész hétvégén)

Zsanettt 2010.03.27. 10:48:07

Hűha nem is tudom mivel kezdjem...
Tegnap amikor megkaptam a kör e-mail-t elhatároztam,
hogy ma mindenféleképp végig olvasom a blogot.
Hát el kell mondanom nem egészen erre számítottam.
Nagyon kellemesen csalódtam. Az egész LOVESSENCE-nek
olyan hangulata van,mintha egy vérbeli amerikai írónő írta volna. El kell,hogy mondjam én nem igazán rajongtam eddig a magyar írók által írt könyvekért.Persze volt pár ami megfogott,de többnyire nem. Viszont a LOVESSENCE fantasztikus. Főhősnőnk karaktere nagyon tetszik, de eddig leginkább Sadey néni fogott meg, nem tudom, hogy miért.
Várom a további részleteket, és nem tartom kizártnak, hogy Te leszel a magyarok Meyer-e.

borostyan 2010.03.27. 13:31:24

@Lovessence: Én már csak a német tanfolyam dolgozataira tanulok :D A sulis korszakom már évekkel ezelőtt befejeződött a Főiskola elvégzésével :D

Na akkor az okosítás: amikor új bejegyzést írsz, akkor a fenti sorban baloldalon látsz egy olyan sort (h aminden igaz) ami a "Forráskód" felirattal kezdődik. Nnnna abban a sorban jobbra találsz egy kis ikont, amin egy hegycsúcs látható és fölötte süt egy kis mini napocska. Arra kattints rá és akkor feljön egy kis ablak. Annak az alján van egy olyan hosszúkás gomb, amire ez van írva: Fájl kiválasztása. Kattints rá arra is, azzal már fel is tudod tölteni a képeket a gépedről. Nyomde meg után az Upload gombot (szintén alul jobb oldalon) és kész. :)

Remélem tudtam segíteni :)

Kucher Dóri 2010.03.27. 13:53:41

Szijja! Köszöntünk újra itthon és a blogon!
Tök jó neked, hogy elmehettél Bolognába. Máskor vigyél magaddal!! ;) A Shiver-t olvassák bent a barátnőim és azt mondják, hogy jó, szerinted?? Ha te azt mondod, hogy jó, akkor szerintem elolvasom. Az a lényeg, hogy legyen olyan izgalmas mint a Twilight. Egy kicsit fura, hogy a hidegre változnak át, és tök vicces, hogy a fejezetek elején a fok oda van írva. Ez a blogbejegyzése Audrey-nak nagyon nem szép. Bele fog bukni nem? Hiányoztál a héten! Egyetértek Zsanettt-al, már én is akartam írni, hogy te leszel a magyar Meyer.:D Várom a további blogolást! Pusszi

Lovessence 2010.03.27. 18:50:20

@Kucher:
Szia Dóri!
Bizony jó volt. És becs szó, lélekben Téged is magammal vittelek, mert ott mindig igyekszem az olvasók szemével körülnézni:-)
A Shivert igazán szívből ajánlhatom, bár nincs benne egy fél vámpír sem. De szerelem, meg vérfarkas az van. Különben Borostyán a TWilight és a Shiver legnagyobb, hivatalos rajongója az országban.
Ugye, Te is érezted, hogy valami nem stimmel AUdrey-val? Jól sejted, ez nem mehet így sokáig. Várd ki a végét! Vagyis tudom, hogy ki fogod:-)
Köszönöm, szívesen lennék olyan sikeres, már itthon is. A TWilightból, vagyis csak az első részből máig 150 000 példány kelt el magyarul. Hogy ez mekkora szó, azt abból láthatod, hogy normális esetben, egy egészen jól menő könyvből egy év alatt lehet eladni 3000-t.
Pusz

Lovessence 2010.03.27. 19:06:12

@borostyan:
Ne haragudj! Úgy rádnézésre annál fiatalabbnak gondoltalak, ami ennyi idős korban talán kevésbé öröm.
Szóval bocsesz, ha ezzel megbántottalak :-(
Azért a német is fincsi.
Holnap megpróbálom a feltöltést ahogy javasoltad. Előbb még be kéne küldeni a képeket a gépbe. Kis türelem!

borostyan 2010.03.27. 20:34:49

@Lovessence: Dehogy haragszom! :D Nem kell megijedned! Remélem ez a tulajdonságom megmarad még idősebb koromra is!

ClaudiaOffical 2010.04.02. 12:15:45

gratulálok a könyved népszerűségéhez :)
és tényleg nem gondoltam volna ezt Audreyról !

KicsiZsu 2010.04.06. 19:08:48

Sziasztok! A Borzongást én is olvastam, rögtön a Twilight-ok után. Valahogy a címe alapján többre gondoltam, de azért tetszett tényleg. Meg a Pokoli báléjszakák is jó. Viki mi a véleményed Stephenie Burok c. könyvéről? Már megvan, de most még a Dark Love-okban vagyok benne. Igazad van, valahogy a fekete borítós könyvek megsokszorozódtak, de imádom! :)

Lovessence 2010.04.06. 21:42:38

Szia!
Bevallom, még nem olvastam a Burkot, pedig már rég megvettem. A lányom rögtön kiolvasta és azt mondta, hogy az ötlet jó, de nagyon nincs kidolgozva, elvarrva. Még dolgozni kellett volna ezen, vagy legalább gondolkodni min. egy évet.

Lovessence 2010.04.06. 21:43:47

@KLAU:
Köszi, Klau!
örömmel látom ám bizony, hogy már sokan izgulnak rajta. Ez teljesen más érzés, mint titokban megírni, aztán csak akkor kapni visszajelzést, amikor már nem lehet változtatni rajta.
süti beállítások módosítása