- Te, szállj már le a gázról! – rémüldözött Audrey. – Már csak az kell, hogy Baileys sheriff elkapjon gyorshajtásért.
- Nem sietni akartál?
- De azért nem ennyire.
- Csak semmi para! Látod, már meg is jöttünk – kanyarodott be Pat a Hy-Vee szupermarket parkolójába.
Mrs Miller már ott állt a személyzeti bejáró ajtajában, és mutatóujjával az karórája üvegét kocogtatta.
- Miss Lepke, Miss Donahue! Micsoda megtiszteltetés.
- Jó napot, Mrs Miller – felelt Pat és nem bírta megállni, hogy egy hatalmas lufit ne fújjon a fahéjas rágóval.
- Azt ugyebár, lesz szíves itt helyben… - mutatott a boltvezető az ajtó melletti szemetesre, mire Pat, egy jól irányzott köpéssel belelőtte a Wrigley’s-t.
- Ennyit a reggelimről – jegyezte meg, és már ment is befelé az öltözőbe, hogy felvegye az egyenruhát.....
.....A délelőtt eseménytelenül telt, egészen addig, amíg Steve meg nem jelent a szupermarketben. Fel-alá furikázott egy bevásárlókocsi keresztrúdján állva, fél kezében egy hatalmas, műanyag dobozos, szív alakú tortával, amit a cukrászati hűtőből vett ki. Persze nem akárhol kocsikázott, hanem kizárólag a zöldségosztályon, ahol éppen Pat rakosgatta szabályos halmokba a narancsot.
- Fejezd már be! – sziszegte Pat, amikor Steve rá sem nézve dugta lendületből az orra alá a tortát, melyről természetesen nem hiányzott az I ♥ YOU felirat. – Megígértem Audrey-nak, hogy nem rúgatom ki magunkat. Te meg itt…
Eközben Steve már tett is egy kört, legalább a huszadikat, és a torta újra ott volt Pat orra alatt.
- Miss Donahue! – hallatszott ekkor egy kellemetlenül ismerős hang a háta mögül, mire Pat megperdült:
- Én nem csiná… - kezdte a tiltakozást, miközben a lendülettől nekilódult a hatalmas narancshegynek. A gyümölcsök vígan gurultak szanaszéjjel. Steve hátranézett, és azzal a lendülettel nekihajtott az üzletvezetőnek. A doboz átlátszó teteje mint valami csoda folytán, megült kalapként Mrs Miller fején, a szív alakú torta pedig ott éktelenkedett méretes, ziháló keblein.
Steve röhögve pattant le a bevásárlókocsiról.
- Elnézést! Az én hibám volt – igyekezett bűnbánó képet vágni, de közben időnként horkantott egyet az elfolytott röhögéstől. – Segítek – mondta, és mértesen tenyerével megtartotta az üzletvezetőnő melléről lecsúszni készülő süteményt.
- Viszed innen a mocskos mancsod! – vágott a kezére Mrs Miller, amivel egyúttal a habostortába is belecsapott. Vidáman fröccsent fel a hab, amitől kezdett úgy kinézni, mint aki borotválkozni készlül. – Miss Donahue! Figyelmeztettem, hogy ez nem játszótér! Megmondtam, hogy nem kérek semmiféle előadást a boltomba.
- De én… - próbált közbeszólni Pat de hiába.
- Ilyen elcsépelt, némafilmbe illő ócska jelenetet pedig végleg nem.kértem. Ez utoljára Charlie Chaplinnél volt nézhető.
Addigra Audrey és mások is odajöttek, mivel az üzletvezetőnő megfeledkezett magáról, és fülsiketítően sipítozott, cipőjén a torta nagy részével, és egyéb helyeken a többivel.
- Olcsó trükk volt, de sokba fog kerülni – visította, és levette a fejéről a tortásdoboz tetejét.
- Elnézést! Természetesen kifizetem – szólt közbe Steve, de Mrs Miller meg sem hallotta. A szeme szikrázott, ahogy megpróbálta letörölgetni a habot az álláról.
- Maga fiatalember VÁSÁRLÓ! Csupa nagybetűvel. Maga nem tehet semmiről. De ilyen mihaszna munkatársakra nincs szükségem. Miss Donahue most rögtön, de ha lehet, még annál is gyorsabban fogja a cókmókját és tűnjön el a Hy-Vee-ből! – Azzal sarkonfordult és észrevette Audreyt. – Ja persze, és Miss Lepke is.
- De Mrs Miller! – tiltakozott most már erélyesen Pat, tudván, hogy nincs vesztenivalója. – Audrey itt sem volt. Semmi köze az egészhez.
- Maga még itt van, Miss Donahue? Tünjön el mire hármat számolok, és ne halljam még egyszer a hangját! A barátnőjét meg vigye magával. Magukat amúgy is ugyanabból a fából faragták. Nem jók semmire. A többiek pedig ne lopják itt a napot, ha nem akarnak úgy járni, mint ez a két világhíres művésznő!
