HTML

Home

Új regényt írok Meyer rajongóknak és egyéb értelmes embereknek, akik szoktak olvasni. Itt figyelemmel követheted ahogy haladok vele.

Friss topikok

Új részlet, amit már igazán megérdemeltetek :-)

2010.04.26. 15:21 Lovessence

Audrey arra ébredt, hogy a szemébe tűz a nap. Úgy érezte, mintha történt volna valami, de nem tudta, hogy mi. Csak feküdt és félálomban próbálta végiggondolni a tegnapi napot. Ja, igen. Kirúgták őket a HY-Vee-ból. De nem ez volt az, amit elő akart bányászni még szunyókáló memóriájából. Eszébe jutott a két furcsa üzenet a blogon. A két lányé, akiknek használtak légből kapott tanácsai. Ez volna az a valami? Talán igen… de azért nem volt biztos benne. Álmodott volna valamit? Igen. De mit? Az előbb még élesen emlékezett rá, most azonban hiába akarta felidézni magában. Pedig jó álom volt. Valami új. Bíztató. Valami ígértes. Arról szólt, hogy belőle is lehet valami. Valaki. De hogyan? Álmában biztosan tudta. Vagy mégsem? Jaj, vissza kellene aludni, hátha folytatódna. Persze ez nem így megy. Az ember nem tud szánt szándékkal álmodni, főleg nem egy félbemaradt álmot.

Egy ideig erőnek erejével igyekezett újra elaludni, persze hiába. Egyre éberebb lett. Végül megadta magát a reggelnek, s úgy döntött kinyitja a szemét. De csak lassan. S ahogy pillái még függönyként homályosították el látását, mintha az arca előtt megmozdult volna valami. Valami fehér. Átlátszó. Alig észrevehető. Résnyire nyitotta a szemét, s azt látta, hogy a Sadey néni varrta virágos, tarka, lepkés takaróra egy pillangó száll. Vagy talán nem is az, hiszen mintha nem is lenne teste. Bár egy lepkét sosem szabad megfogni, de azt itt nem csak megfoghatatlan, hanem jóformán láthatalan volt. Mintha csak egy lepke lelke volna. Ott sejlett a vidám, reggeli napsütésben, a barátságos, csupa virág szobában.

Ki vagy? – gondolta Audrey, de még gondolkodni is alig mert, nehogy elijessze a délibábszerű jelenséget, és közben de ja vu érzése támadt. Nem álmában is ugyanezt kérdezte? És vajon akkor kapott rá választ? Nem tudta eldönteni. De abban biztos volt, hogy a helyes kérdés a „ki”, nem pedig a „mi vagy”.  – Mindjárt tudni fogja, hogy mit is álmodott pontosan. Ez a kérdés az összekötő kapocs. Csak egy pillanat…

-         Na mi van? – kiabált be ekkor a csukott ablakon át Pat. – Nem megyünk? Hajnal óta fent vagyok. Hogyan fogod így megnyerni azt a versenyt?

Audrey ijedtében összerezzent, és tágra kinyitotta a szemét. Kétségbeesetten nézett körül, miközben barátnője megállás nélkül kiabált és karattyolt odaátról.

Azt hiszem kezd elmenni a józan eszem – gondolta. – Valami láthatatlan lepkét keresek a szobámban fényes nappal, aminek az álmomból kellett volna kiröppennie? Egy áttetsző szellemlepkét? Még a végén engem is elkap a gépszíj és hinni kezdek a vámpírokban meg a vérfarkasokban, mint egyesek.

-         Indulás, hétalvó! – kiabált tovább Pat.

-         Jól van már, felkeltem -  nyitotta ki az ablakot Audrey. – Azért felöltözhetek, vagy így menjek pizsiben?

-         Nekem mindegy, csak húzzunk! – felelte Pat teljes sminkben és talpig felöltözve. – fedezzük fel nem csak a megyét, hanem egész Iowát.

-         Hogyne! A hintó nem is kell. Bejárjuk estére gyalog.

-         Háhá! Imádom a humorodat, de joban értékelném, ha tudnám, hogy tényleg csak viccelsz. Képes vagy, és mindjárt előjössz azzal, hogy menjünk biciklivel.

-         Most dumálunk, vagy mehetek öltözni? – kérdezte Audrey. – Tíz perc és lent találkozunk – mondta, azzal becsukta az ablakot. Halkan ment be a Sadey néni hálószobája melletti fürdőszobába, mert tudta, hogy a néni fél éjszaka nekik sütött, főzött, s nem akarta felverni. Ám amikor éppen le akart osonni az amúgy recsegős falépcsőn, sadey néni álmos hangon kiszólt neki.

-         Gyere be kismadaram egy pillanatra!

-         Igen. Sadey néni!

-         Csak azt akartam mondani, hogy…

-         Tudom! Ne álljunk szóba idegenekkel, ne beszéljünk magunkról senkivel, ne fogadjunk el ismeretlenektől semmmit..

-         Nem, nem ezt. Ezt már elégszer hallottad. Hanem, hogy vidd magaddal

-         A piknikkosarat, amit telepakoltál mindenféle finomsággal?

-         Azt persze vidd, de nem ezt akartam, hanem…

-         - Hogy ne felejtsem el a fényképezőgépet…

-         - És…

-         …és ne csak a látványosságokat fotózzam, hanem kérjem meg Patet, hogy rólam is csináljon képeket mindenhol.

-         Azt.

-         Hát persze – adott egy puszit Audrey a néni gömbölyded, tejcsokibarna homlokára. – Csak aludj tovább nyugodtan, és ne aggódj miattam. Jövünk, amint tudunk.

-         Érezzétek jól magatokat, gyöngyöm!  

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bosnyakviktoria.blog.hu/api/trackback/id/tr71952854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kucher Dóri 2010.04.27. 18:25:05

Szia!

Amikor a lepkés résznél tartottam az olvasásban akkor azt mondtam magamban,hogy nemár,megint olyan izgi, és megint a lepke ennyi részlet nem lesz elég! xD Legalább a vége nem úgy fejeződik be, hogy ne is tudjak aludni! Tudod Viki kellenek olyan részletek ahol esetleg abba tudom hagyni,hogy mikor majd olvasom a könyved néha aludjak is! :D Anyu sokat mesélt arról, hogy milyen jól tudtál hegedűn játszani, meg hogy mennyire szerettél gyakorolni..és azt, hogy hogyan gyakoroltál amikor apukád rád szólt,hogy már kéne! :P Amikor először mondta anyu, nevettünk, aztán tegnap megint szóba került, és jó ötlet, illik megfogadni azoknak akik esetleg még ennyire szeretnek gyakorolni hegedűn,és annyi idősek mint ti voltatok akkor! :P Na puszi!

Lovessence 2010.04.27. 18:55:30

@Kucher Dóri:
Te Dóri!
Anyu asszem viccelt Veled.
Nálam tehetségtelenebb hegedűs nincs a kontinensen. És a lelkesedésemet nem volt nehéz visszafogni.
Az igaz, hogy úgy gyakoroltam a hegedülést, hogy volt a fejemben egy pár oldalnyi kotta, azt nyomtam és közben egy könyvet tettem a kottaállványra.

Kucher Dóri 2010.04.28. 13:26:36

Neeeeem,mondta, hogy egyébként jól ment, csak ő látta, mikor ott volt nálatok, hogy nem szerettél gyakorolni, és mindig amikor apukád már mondta, hogy mostmár kéne gyakorolni,akkor letetted magad mellé a hegedűt, és úgy húzogattad rajta a vonót,és ez olyan volt mintha gyakorolnál! Én ezen nevettem!Még most is! :P :D

Lovessence 2010.04.28. 22:53:44

@Kucher Dóri: Az mondjuk költői túlzás, hogy jól ment. Szerintem nem lenne szabad, hogy egy szülő olyasmire kényszerítse a gyerekét, amihez nulla tehetsége van, és utálja. Nyolc évig hegedültem és kettőig brácsáztam, minfden nap fél óra gyakorlással. nem szeretném tudni, mennyi időt vesztegettem el az életemből. Helyette inkább olvastam volna. :-)

Kucher Dóri 2010.04.29. 13:33:25

De a gyakorlási módszer azért tetszett! ;)
süti beállítások módosítása