Audrey arra ébredt, hogy a szemébe tűz a nap. Úgy érezte, mintha történt volna valami, de nem tudta, hogy mi. Csak feküdt és félálomban próbálta végiggondolni a tegnapi napot. Ja, igen. Kirúgták őket a HY-Vee-ból. De nem ez volt az, amit elő akart bányászni még szunyókáló memóriájából. Eszébe jutott a két furcsa üzenet a blogon. A két lányé, akiknek használtak légből kapott tanácsai. Ez volna az a valami? Talán igen… de azért nem volt biztos benne. Álmodott volna valamit? Igen. De mit? Az előbb még élesen emlékezett rá, most azonban hiába akarta felidézni magában. Pedig jó álom volt. Valami új. Bíztató. Valami ígértes. Arról szólt, hogy belőle is lehet valami. Valaki. De hogyan? Álmában biztosan tudta. Vagy mégsem? Jaj, vissza kellene aludni, hátha folytatódna. Persze ez nem így megy. Az ember nem tud szánt szándékkal álmodni, főleg nem egy félbemaradt álmot.
Egy ideig erőnek erejével igyekezett újra elaludni, persze hiába. Egyre éberebb lett. Végül megadta magát a reggelnek, s úgy döntött kinyitja a szemét. De csak lassan. S ahogy pillái még függönyként homályosították el látását, mintha az arca előtt megmozdult volna valami. Valami fehér. Átlátszó. Alig észrevehető. Résnyire nyitotta a szemét, s azt látta, hogy a Sadey néni varrta virágos, tarka, lepkés takaróra egy pillangó száll. Vagy talán nem is az, hiszen mintha nem is lenne teste. Bár egy lepkét sosem szabad megfogni, de azt itt nem csak megfoghatatlan, hanem jóformán láthatalan volt. Mintha csak egy lepke lelke volna. Ott sejlett a vidám, reggeli napsütésben, a barátságos, csupa virág szobában.
Ki vagy? – gondolta Audrey, de még gondolkodni is alig mert, nehogy elijessze a délibábszerű jelenséget, és közben de ja vu érzése támadt. Nem álmában is ugyanezt kérdezte? És vajon akkor kapott rá választ? Nem tudta eldönteni. De abban biztos volt, hogy a helyes kérdés a „ki”, nem pedig a „mi vagy”. – Mindjárt tudni fogja, hogy mit is álmodott pontosan. Ez a kérdés az összekötő kapocs. Csak egy pillanat…
- Na mi van? – kiabált be ekkor a csukott ablakon át Pat. – Nem megyünk? Hajnal óta fent vagyok. Hogyan fogod így megnyerni azt a versenyt?
Audrey ijedtében összerezzent, és tágra kinyitotta a szemét. Kétségbeesetten nézett körül, miközben barátnője megállás nélkül kiabált és karattyolt odaátról.
Azt hiszem kezd elmenni a józan eszem – gondolta. – Valami láthatatlan lepkét keresek a szobámban fényes nappal, aminek az álmomból kellett volna kiröppennie? Egy áttetsző szellemlepkét? Még a végén engem is elkap a gépszíj és hinni kezdek a vámpírokban meg a vérfarkasokban, mint egyesek.
- Indulás, hétalvó! – kiabált tovább Pat.
- Jól van már, felkeltem - nyitotta ki az ablakot Audrey. – Azért felöltözhetek, vagy így menjek pizsiben?
- Nekem mindegy, csak húzzunk! – felelte Pat teljes sminkben és talpig felöltözve. – fedezzük fel nem csak a megyét, hanem egész Iowát.
- Hogyne! A hintó nem is kell. Bejárjuk estére gyalog.
- Háhá! Imádom a humorodat, de joban értékelném, ha tudnám, hogy tényleg csak viccelsz. Képes vagy, és mindjárt előjössz azzal, hogy menjünk biciklivel.
- Most dumálunk, vagy mehetek öltözni? – kérdezte Audrey. – Tíz perc és lent találkozunk – mondta, azzal becsukta az ablakot. Halkan ment be a Sadey néni hálószobája melletti fürdőszobába, mert tudta, hogy a néni fél éjszaka nekik sütött, főzött, s nem akarta felverni. Ám amikor éppen le akart osonni az amúgy recsegős falépcsőn, sadey néni álmos hangon kiszólt neki.
- Gyere be kismadaram egy pillanatra!
- Igen. Sadey néni!
- Csak azt akartam mondani, hogy…
- Tudom! Ne álljunk szóba idegenekkel, ne beszéljünk magunkról senkivel, ne fogadjunk el ismeretlenektől semmmit..
- Nem, nem ezt. Ezt már elégszer hallottad. Hanem, hogy vidd magaddal
- A piknikkosarat, amit telepakoltál mindenféle finomsággal?
- Azt persze vidd, de nem ezt akartam, hanem…
- - Hogy ne felejtsem el a fényképezőgépet…
- - És…
- …és ne csak a látványosságokat fotózzam, hanem kérjem meg Patet, hogy rólam is csináljon képeket mindenhol.
- Azt.
- Hát persze – adott egy puszit Audrey a néni gömbölyded, tejcsokibarna homlokára. – Csak aludj tovább nyugodtan, és ne aggódj miattam. Jövünk, amint tudunk.
- Érezzétek jól magatokat, gyöngyöm!