HTML

Home

Új regényt írok Meyer rajongóknak és egyéb értelmes embereknek, akik szoktak olvasni. Itt figyelemmel követheted ahogy haladok vele.

Friss topikok

Mit hallgat Pat?

2010.04.28. 01:36 Lovessence

Kérlek, javasoljatok számokat, amiket szerintetek Pat vezetés közben a rádióban hallgathat. Mai, divatos zene kellene, ami Audrey-t idegesíti, de minden normális mai lánynak tetszik.

egyébként az történt, hogy inkább Audreyval meséltetem a történet lényegét, mint egy narrátorral, ezért innentől így írom tovább, az elejét majd átírom, ha készen leszek. remélem, nem baj!

És voilá, egy újabb részlet:

Elindultunk a zöldellő kukoricatáblák között, és nekem máris megkordult a gyomrom. Nem tudom, miért van ez. Amint útnak indulok valami kirándulásfálére, azonnal ennem kell. Vagyis tudom miért van ez. Három éves korom óta, amióta Sadey nénivel élek, ha csak kitettük otthonról a lábunkat, mindig vittünk magunkal valami házi készítésű finomságot. Szóval olyan vagyok, mint a kutya, aminek csurogni kezd a nyála, amint meghallja, hogy a gazdája etetéshez készülődik.

-         Eszünk? – kérdeztem, és nyeltem egy nagyot.

-         Ne hülyéskedj már! – csóválta a fejét Pat. – Ha végigzabáljuk az egész utat, nem fogunk tetszeni a vérfarkasoknak. Akkor aztán várhatjuk a bevésődést.

-         A micsodát?

-         Nem tennéd meg a kedvemért, hogy elolvasod a Twilightot? Így semmi értelmes dologról nem tudunk beszélgetni.

-         Nem gondolod, hogy ez azért enyhe túlzás? Tizenhárom évig egészen jó témáink voltak, csak most mentek az agyadra a vámpírok.

-         Vigyázz, mit beszélsz! – horkant fel Pat és megrázta szőke sörényét.

-         Jól van na! Majd elolvasom, ha lesz időm – adtam be a derekemat. – Inkább azt mondd, mi az a bevésődés?

-         Na látod, tudsz te értelmesen beszélgetni! – kacagott Pat. – Szóval a bevésődés olyan szerelemféle, csak sokkal komolyabb.

-         Szóval házasság?

-         Annál is komolyabb.

-         A halál? Az nagyon komoly – feledkeztem meg a komolyságról egy pillanatra, de Pat olyan csúnyán nézett rám, hogy sietve visszaszívtam.

-         Először is a fiúnak vérfarkasnak kell lennie hozzá – közölte velem teljes komolysággal.

-         Aha – mondtam erre, mint akinek mi sem természetesebb.

-         És amikor egy vérfarkas meglátja bevésődése tárgyát, mindennél erősebb kötődés alakul ki köztük. Attól a perctől kezdve számára nem létezik más, és mindent megtesz, hogy életének így megtalált értelme mindent megkapjon, védelmet, figyelmet, kényelmet, amire csak szüksége van.

Kénytelen voltam beismerni, hogy jól hangzik.

-         Azt hiszem ez nem más, mint az igazi szerelem – kockáztattam meg egy megjegyzést, mire Pat nagyot sóhajtott.

-         Tudod is te, az milyen. Hogy egyáltalán milyen a szerelem. Rá se nézel senkire.

-         Majd biztos fogok, ha találkozom a nagy ővel. Nekem nagyon megfelel egy ilyen bevésődésféle, csak a farkasról mondanék le.

-         Hát jó. Azok majd megmaradnak nekem – mondta Pat, és bekapcsolta a rádiót. – Ha nem haragszol, maradjunk egy kicsit a mában, és hallgassunk olyan zenét, mint minden más velünk egyidős lány. Rendben?

Most mit csináljak? Tudja, hogy utálom, én meg tudom, hogy ő az én zenéimet nem bírja. Gondoltam adok neki egy órácskát, hadd örüljön. Csendben ültem és néztem az útmenti kukoricások végtelenjét. Jóformán giccsesen hullámzott a szélben, mint a végtelen tenger. Csak mentünk, mentünk, a hintó ringott alattunk, s bár fényes délelőtt volt és a rádióból üvöltő zene sértette a fülemet, mégis elszundítottam.

Álmomban egy erdőben találtam magam. Egy erdőben, ahol már jártam. Azonnal tudtam, hogy erről az erdőről álmodtam az éjjel. Erre akartam emlékezni, amikor ma reggel felébredtem. De mintha más évszak let volna ezúttal. Az erdő nem őszies volt, hanem tavaszi, mindjárt az út elején. Előre tudtam, hogy hamarosan elérek az útelágazához. Nem álltam meg, nem haboztam, mentem tovább az egyenesebbiken. Hogy hová megyek és miért, nem tudtam. Vajon amikor először jártam itt, mit akarhattam? Miért indultam el? Törtem a fejemet, s csak mentem előre sietve, jóformán futva. Majd nekilódultam, és valóban rohanni kezdtem az erdő egyenetlen talaján, a keskeny ösvényen, hátha előbb odaérek valahová. Vagy csak ki akarok jutni innen? Nem. Nem nem akartam kijutni. Megtorpantam. Már tudtam, mi hiányzik. A pillangó. De nem a kék, amit én rajzoltam, hanem az a felhőszerű, alig látható. Ahogy ez eszembe jutott, a lepke meg is jelent. Ott repkedett előttem.

-         Na? – kérdezte kíváncsian.

-         Hogyhogy na?

-         Eldöntötted, hogy akarod-e?

-         De mit?

-         Hogy akarsz-e lenni valaki?

-         Ja, hát persze – vontam vállat. – Ki ne akarna. De ki legyek?

-         Önmagad.

-         Ezt már egyszer megbeszéltük. Nem vagyok senki. Akkor miért önmagam legyek?

-         - Bízz bennem! – felelt a lepke. – Én tudom, hogy odabent a lelkedben csoda lakozik.

-         EZ elég régimódian hangzott, nem gondolod?

-         - Szerintem csak igaz volt.

-         - Na jó, tegyük föl, megkeresem magamban azt a valakit, aki nem annyira senki. De hogyan?

-         Ha figyelsz, ha nyitvatartod a szemed, a füled, de legfőképpen a lelked, magadtól is rájössz. Nem kell messzire menned.

-         De hol kezdjem? Ezt aztán igazán megmondhatnád, ha már annyira tudsz mindent?

-         Már elkezdted, amikor megrajzoltál. A válaszútnál pedig helyesen döntöttél. Csak menj tovább, és megtalálsz mindent, amire szükséged van. Csak nyitott lélekkel járj!

         Azzal a leheletnyi pillangó szertefoszlott, mint amikor a ködöt felszippantja a napsugár. És most? Mentem hát tovább az erdőben, de fogalmam sem volt miért. Mit is keresek? Miért leszek én valaki attól, hogy egy álomerdőben botorkálok? Untam az egészet.

Nincs itt semmi – gondoltam. – Eddig legalább azzal a lepkével elbeszélgethettem. Azért a virágok szépek. 

A fák alatt sűrűn beborított mindent a gyöngyvirág és a nefelejcs. Lehajoltam megszagolni az apró, fehér virágokat..Micsoda boldogság! Ezt le kellene rajzolnom! Jaj, miért nem ültethetek a kertben legalább egy pár tövet? Miért irtózik tőlük Sadey néni annyira? Akkor legalább lerajzolhatnám. Azzal a farzsebemből elővettem a kis blokkfüzetet, amit mindig magamnál hordok, és leültem a harmatos fűbe, a virágok közé. És rajzoltam. Rajzoltam egyik virágot a másik után. A gazt is, amiről azt sem tudtam micsoda. Már legalább hat oldalt telerajzoltam, amikor váratlanul megcsúszott a papíron a ceruzám, elcsúfítva a gyöngyvirágot, amin éppen dolgoztam.

- Jaj! – kiáltottam fel ijedten és kinyitottam a szemem. Csodálkozva pislogtam. A hintóban ültem, egy autópálya melletti parkolóban.

- Mi történt? – kérdezte Pat csodálkozva.

- Valaki meglökte a kezemet amikor rajzoltam – hebegtem.

- dehogy rajzoltál! – nevetett Pat és kiszállt. – Aludtál. És megböktelek, amikor a kesztyűtartót kinyitottam a neszeszeremért. Neked nem kell?

- Nem is tudom…

- Pedig azt nem olyan nehéz eldönteni. Na szállj ki, és térj magadhoz!

         Kiszálltam. Kezdtem visszatérni az álomerdőből a valóságba. Tudtam, hogy nem kell pisilnem, de rutinból tudtam, hogy Pat el fog bíbelődni egy ideig a sminkjével. Hogy egy kicsit mozogjak, körbejártam a parkolót. Persze itt is, mint mindehol, amerre a szem ellátott, kukoricás. De a szélén a fű között pipacs piroslott. Nem hagyhattam ki. Le kellett rajzolnom. Farzsebemből elővettem a kis noteszt, a mindig benne levő ceruzával és kinyitottam az első oldalon. A notesz NEM VOLT ÜRES! Pedig reggel egy vadonatúj füzetet tettem a zsebembe, hogy legyen nálam elég papír, amire rajzolhatok. De az még hagyján, hogy nem volt üres! AZ első oldalon nefelejcs. A másodikon gyöngyvirág. Aztán ugyanaz nagyobban, közelebbről, vegyesen. Alig mertem továbblapozni. Ez nem lehet! Ilyen nincs! Tudtam előre, hogy mi lesz az ötödik oldalon…

 

15 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bosnyakviktoria.blog.hu/api/trackback/id/tr841958038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kucher Dóri 2010.04.28. 13:38:15

Ajánlok számokat, igazából nem írnám le mind a 331-et mi megvan,de mondok jókat!Olyanokat próbálok, amik néha mennek a rádióban, de vannak olyanok amik óránként!Ha akarod hallgasd meg őket youtube-on!Valamelyiket a VIVÁRÓL ismerem!Ha valamelyik teccik,kérlek rakd be Pat rádiójába! ;)

Lady Gaga-Bad Romance
Lady Gaga ft. Beyonce-Telephone
Cheryl Cole-Fight For This Love
Leanne Rimes-Can't Fight The Mooonlight<-ez sokszor megy rádióban!
Rihanna-Russian Roulette
Miley Cyrus-Party in the USA
Timbaland ft.So Shy & Nelly Furtado-Morning After Dark
Shakira-Did It Again
Pink-Funhouse
Na ennyit írtam, nem biztos, hogy mindenkinek ilyen a zenei ízlése, kérlek ne mondjátok, hogy: "Ez milyen béna szám" Én ezeket szeretem, szoktam hallgatni, meg még sokat, ezek ismertebbek! Puszika!

borostyan 2010.04.29. 08:28:12

Hm hm nehéz a kérdés, mert akkor is menőnek kell lennie amikor megjelenik a könyv, tehát kb fél év múlva is kéne hogy játszák majd a rádiók...

Lady Gaga biztos hogy menő mostanság és novemberben Magyarországon is fog koncertet adni.

Jennifer Lopez is kiad májusban egy új albumot, lehet hogy ő is újra menő lesz.(?)

Ushernek is márciusban jelent meg új albuma
www.youtube.com/watch?v=oV1h702HbBA

Majd még gondolkodom azért :)

BeveraVera · http://www.szestv.blogspot.com/ 2010.04.29. 17:27:03

Nekem külön tetszik, hogy beleírod a Twilightot is... :) Én nagy vámpír fan vagyok, de úgy látom, Pat inkább farkasos, igaz? :)
Szerintem Lady GaGa akkor még tuti menni fog, meg talán az általam nem nagyon kedvelt Justin Bieber is. Meg valószínűleg Selena Gomez, Demi Lovato, és egyéb tinisztárok. David Guetta. Most ennyi jutott eszembe. :D

Kucher Dóri 2010.04.30. 19:42:33

Justin Bieber nehogy! már bocsi!

BeveraVera · http://www.szestv.blogspot.com/ 2010.05.01. 10:08:10

@Kucher Dóri: Utálom én is, mint a ....., de sajna lehet, hogy akkor még "sztár" lesz. :S Nagyon remélem, hogy nem. Ő is csak azért lett "sztár", mert van híres haverja, és bedumálta magát. :S Hangja, tehetsége, de még csak kinézete sincs. Úgyhogy nyugodtan szidhatod! :)

Zsanett13 2010.05.01. 15:49:50

Dóri !
Én se szeretem Justin Bieber-t, de pont te írtad, hogy ne cikizzük más zenéit...

EVSZV 2010.05.02. 17:36:52

Halihó Viki!
Azt írtad bekapcsolta a rádiót. Ez azt is jelentheti, hogy esetleg CD hallgatnak? Ugye nem kedvelik egymás zenéjét, ezért gondoltam a CD-re. Mert ha CD, és mivel Pat Twilight fan, akkor lehetne a film zenéje is. Pl. Muse, Decode vagy the black ghosts-full moon esetleg linkin park: leave out all the rest, és talán perry farrell: go all the way. Nekem ezek közül mindegyik szám bejön, viszont ezeket nem játszák rádióban a'szem :)

Lovessence 2010.05.02. 19:47:34

@EVSZV: Helóka!
Azt hiszem, valamiért kimaradtál ebből:
"Audrey Patet várta. Kihasználta az alkalmat, és elővette a kesztyűtartóból egyik kedvenc kazettáját, és már szólt is Leonard Cohen Suzanne-je a négy hangszóróból, de azért nem egészen dolby surround, high end minőségben. Pat rettentően büszke volt a „hintó” magnójára, mivel a Thunderbirdhöz csak 1976-tól lehetett extraként ilyesmit rendelni. Az egyetlen baj csupán a magnó étvágya volt: gyakran bekapta a szalagot, és olyankor a kazettának annyi volt. Szerencsére azonban Pat apjának még meg volt mindenféle nyolcvanas évekbeli műszaki cucca, a hozzájuk való kábelekkel, és boldogan gyártott cd-ről kazettát, amikor csak kellett. Előrelátóan be is spájzolt egy hatalmas karton kazettát, hiszen már most is alig lehet kapni, s hamarosan teljesen el fog tűnni. Abban természetesen egyetértett Pattel, hogy szó sem lehet semmiféle modern kütyü beépítéséről a hintóba. Az egyenesen szentségtörés volna."
Az is lehet, hogy eddig ezt a részletet nem tettem fel. Szóval a kocsiban csak cd-ről kazett
ára átvett dolgok mehetnek, vagy a rádió.
Mindjárt utánanézek a zenéknek, amiket javasoltál. Különben azért Pat nem darkos, mert úgy érzem, ezekből az kerekedik ki, de lehet, h tévedek.

Lovessence 2010.05.02. 19:54:16

@BeveraVera: Kedves BeveraVera és Dóri!
AZt hiszem szegény Justin Biber így a mi szempontunkból kiesett. Két ellenszavazat bőven sok. :-)

Ugiburu 2010.05.03. 15:29:50

Én is Bieber ellen vok! És GaGa a befutó nálam is!
talán még Rihanna- tól a russian Roulette lehet még. És ne maradjon ki Sterling Knight se! az egyik barinőmmel teljesen bele vagyunk zúgva!

EVSZV 2010.05.05. 21:17:49

@Lovessence: Köszike a választ :) Az az igazság, hogy néha fel sem enged a blogra. Már azon gondolkoztam, hátha le lettem tiltva :) Alkalom adtán nekem is félig jelennek meg a dolgok. Nem, nem gondolom, hogy Pat darkos lenne. Azok a zenék, amiket javasoltam, mind a Twilight mozi film zenéi, kivéve Avrilt. Mivel Pat rajongó, csak ezért ajánlottam, pl Robert Pattinson zenéje olyan Van Morrison-os (nem biztos, hogy jól írtam, ezért bocsáss meg nekem). Én zeneileg sehová sem sorolom magam, de minden zenét szívesen meghallgatok, így képzelem el Pat-et is.
www.youtube.com/watch?v=-bBVdpeeUBM
Ez az egyik kedvencem :)
www.youtube.com/watch?v=wmgEVbwkZtA&feature=related
Ez számomra inkább Audrey-s

Lovessence 2010.05.05. 21:25:27

Kedves EVSZV!

Abszolút senki nincs letiltva, és még soha egyetlen megjegyzést sem moderáltam. Nem is áll szándékomban, csak ha mondjuk valaki bántaná a másikat. De ettől ebben a társaságban igazán nem kell tartanunk.
SZóval ha valamilyen üzeneted nem jelenik meg, akkor küldd újra, ha van erőd, mert nyilván nem csak én vagyok rá kíváncsi.
:-) Viki

EVSZV 2010.05.05. 22:19:07

@Lovessence: Néha elmorfondírozok azon, hogy bírsz kora hajnalig (a 2 óra nekem már az) írni :) Egy biztos mindegy mikor írod, de nagyon tuti a munkád gyümölcse. Viszont lenne egy kérdésem: a lányom most volt 8 éves és már most próbálom rávenni az olvasásra (úgy néz ki sikerrel). Nagyon tetszenek a könyveid, és nem tudok választani közülük. Te személy szerint melyiket ajánlanád elsőként?

Lovessence 2010.05.05. 23:00:30

Szia! Hát, régebben nem volt gond reggeli 5-ig írni. De mostanában 2 körül tényleg abbahagyom.
Ez sztem amúgy típus kérdése is, meg ilyenkor van nyugi. Gyere, férj, kutya alszik, bevásárolni, főzni nem kell, ha minden jól megy én sem vagyok éhes, nem csörög a telefon.
Az íráshoz nyugalom kell. Fordítani tudok fél lábon állva is, miközben kavarom a rántást. De írni úgy nem lehet.
A 8 éves azt jelenti, hogy most volt másodikos?
És miket olvasott már eddig?
Igazából éppen most, június 3-án fog megjelenni egy olyan sorozatom első része, amit kisebbeknek szántam. Ha mondasz egy e-mail címet, elküldök belőle egy fejezetet. A címe Mantyusok.
Iszonyatosan cuki rajzok vannak benne, amit egy zseniális török illusztrátor készített. Én legalábis képtelen vagyok betelni velük, és alig várom, hogy elkezdjen dolgozni a második részen, mert már azt is megírtam. Ez egyébként még az idén megjelenik törökül is.
Ha már komolyabb olvasó, akkor folytathatjátok a Sirály a királlyal. Ha azt megszereti, legalább már van folytatása - 2 rész, és a LOVESSENCE után írok hozzá még. Végül, ha ezt az akadályt is veszi, jöhet a Tündérboszorkány. Az is jó beetetésnek, mert az első kötet csak 120 oldal körül van, de a második majdnem 300, és a harmadik sem vékony.
Javaslom, hogy vegyél neki egy nagyon szép füzetet. Írjátok bele a kezdés dátumát, és minden elolvasott könyv íróját, címét írja bele. Azután pedig osztályozza le. ÍGy joga van lepontozni egy könyvet, ha nem tetszett és hatalma kitüntetni.
Meghatározhatsz célokat is, pl ha elolvas 20-at, 50-et, akkor választhat bármilyen könyvet a könyvesboltban. Én úgy oszottam be, hogy amikor egészen kicsik voltak, akkor kb 100 oldalért járt egy bejegyzés, a vastag könyvek 2-3 lépést értek. ÍGy nem akartak mindig vékonyat olvasni, hiszen nem veszítettek azon, ha vastagot választottak.
Az újraolvasás ugyanúgy pontot ér.
Jó még, ha egyszer te olvasol fel neki, máskor meg ő neked. Ez közös élmény, ami összeköt. Akkor is jó, ha már szuperül olvas. Élvezni fogja ha te olvasol, mint kiskorában, és "nagyozhat" azzal, hogy ő olvas neked.
Na most ennyit röviden, a diónak az ő héjában. :-)

EVSZV 2010.05.09. 21:08:38

@Lovessence: Először is köszi a választ, el kellett utazzak a hétvégére, és ott nem volt internet (hajam téptem persze), pedig nagyon vártam rá :)
Igen másodikos. Pont ezeket néztem, amiket ajánlottál. Akkor kezdünk a Sirály a királlyal. Nekem nagyon megtetszett a Tündérboszorkány. Elég sok könyvet elolvastunk már, bár néha noszogatni kell a leányzót. (nem szereti, ha kijavítom olvasás közben nem tudom, mit csináljak, ezért, most inkább hagytam egyedül magának olvasni, csak azt sem szeretném, ha rosszat olvasna) Eddig átrágtunk magunkat 2 Meg Caboton (Allie Finkle), rengeteg Geronimo Stiltonon + Tea Stiltonon. Nagyon köszi az ötleltet a füzettel, ez biztos tetszeni fog neki. A pontozás is nagyon jó ötlet. Az osztályfőnökük úgy próbálta rávenni őket az olvasásra, hogy ha kiolvastak egy könyvet és annak a tartalmát elmondták az osztály elött kaptak egy 5-öst, de sajna a Tanító néni elment szülni és a mostani ezt nem dotálja, amiért elég zabos vagyok. A mai világban nagyon kevés gyerek szeret olvasni. Csak a magam példáját veszem alapul. Gyakran elgondolkodom azon, hogy mennyi jó könyvet nem olvastam még el, és egy élet sem elég rá, hogy mind elolvassam :)(erre a 20-as éveiben jöttem rá, mennyi olvasás nélküli elveszetgetett év)
Érdekel ez a júniusi könyved is, az e-mail címem pedig: reczitunde@citromail.hu
Tuti, hogy a lányaidnak sikerül az angol :)
süti beállítások módosítása