HTML

Home

Új regényt írok Meyer rajongóknak és egyéb értelmes embereknek, akik szoktak olvasni. Itt figyelemmel követheted ahogy haladok vele.

Friss topikok

10 000

2010.05.05. 23:51 Lovessence

Kiszámoltam, hogy napi 10 000 leütést kell írnom ahhoz, hogy időben elkészüljek. Ez rengeteg. Azt meg igazából bele sem számoltam, hogy vannak olyan napok, amikor egyszerűen lehetetlenség írni, mert annyi programom, dolgom van napközben és este is. És mondjuk korán is kelek. Csipkedem magam, becsszó.

Kéne valami robot, hogy legalább a házimunka megoldódjon nélkülem.

Tetejébe a lányaim holnap érettségiznek angolból. Izgulok helyettük is, mert az igaz, hogy mindent megtettek, hogy jól menjen, de azt is olvastam az interneten, hogy az idén extra szadi angol értettségi várható. Kösz szép!

Mivel az angolt nem iskolában tanulták, volt ezzel is itthon elég dolog.

Igaz, 2 éves korukban kezdtük, de azért érettségire, nyelvvizsgára máshogy kell felkészülni.

Minden tanár barátnőm azt mondja, hogy senki nem képes megtanítani a saját gyerekét semmire. Én nem akarom elkiabálni, de holnap feketén-fehéren kiderül, hogy meg tudom-e cáfolni ezt. AZtán ha ezzel meg vagyunk, és letették a nyelvvizsgát is, meg majd jövőre a németet, összeszámolom, mennyit spóroltunk meg azzal, hogy nem fizettünk ezért másnak.

MIre is költsem ezt a szép summát? AZt hiszem, pár nullácska lesz a végén.

Várom továbbra is a blogjaitok címét, és Borostyán hamarosan összegyűjtve, praktikusan felteszi. (Azt ígérte, mert egy kis tündér.)

MOst lefekszem - igen, kivételesen ilyen korán-, mert reggel hétkor már el kell indulnom, hogy elvigyem Dórit egy távolabbi suliba az emeltszintű érettségire, és nem hinném, hogy plusz pontok járnak a késésért.

 

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bosnyakviktoria.blog.hu/api/trackback/id/tr751977947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

M@minti 2010.05.07. 13:11:35

Jézusom, az átlag napi 10 000 leütés tényleg rengeteg, az legalább 4 teli oldal Wordben, ha jól sejtem. Ha azt tényleg úgy akarod megírni, hogy ne kelljen később különösképpen javítgatni, akkor az elég nagy meló, ráadásul az elejét még át kell írni E/1-be. Emellett család, gyerek, háztartás, egyéb kötelezettségek, utazgatás országszerte közönségtalálkozókra. Huhh. Nem irigyellek!
Azért remélem, sikerül megoldanod. Szorítok :D
És a magam részéről megértem, ha ritkábban jelentkezel, hogy ne vegye el még a blogolás is annyi idődet (bár remélem, ezt még elolvasod ;)). :) Hja, én már csak ilyen kis megértő vagyok; ha megvan az indoklás, még a kíváncsiságommal is jobban bírok. :D ;) :P

Remélem, lánykáidnak jól sikerült az angol megmérettetés! Szorítottam ám! :)

Kucher Dóri 2010.05.07. 14:02:20

Ez nagyon dúrva! Mi szúrkolnuk mindenben! M@amintivel egyet értek, inkább ne gyere a blogra, esetleg csak kommentekre válaszolni! Legalább amikor hozzánk jössz nem kell olyan messzire menned az otthonodtól! :P Lehet,hogy egy ideig nem tudok jönni majd, mert a gépemnek kampec,és valószínüleg az egészet újratelepítjük! Ebben csak az a szar, hogy minden dolgom elveszik, még az a 332-es zeneszámlistám az itunes-omon! (az itunes az az ipod-al való szinkronizálás progrija!) Úgyhogy majd tölthetem le újra mindet! -.-" De jó lesz! Na szurkolok/tam Dórinak és Sárinak is! Szia!

csbk 2010.05.13. 14:01:23

Hogy sikerült a lányoknak? :)

Lovessence 2010.05.16. 23:48:09

@csbk: Köszi, aranyos vagy, hogy megkérded.
Nem mernek nyilatkozni, de szerintem elég jól. Igaz, Dóri hulla betegen ment írásbelizni, ami nélkül jobb lett volna. Sőt olyan beteg, hogy idén már valószínűleg nem is megy suliba.
AZért a szóbelire valahogy csak összeszedi majd .magát
süti beállítások módosítása