HTML

Home

Új regényt írok Meyer rajongóknak és egyéb értelmes embereknek, akik szoktak olvasni. Itt figyelemmel követheted ahogy haladok vele.

Friss topikok

Éjszakai üdvözlet a Pattinson és Lautner rajongóknak

2010.03.02. 23:41 Lovessence

Furcsa mód ma nap közben is tudtam írni valemicskét. MoSt pedig hipp-hopp összejött a második fejezet eleje.

Olvassátok el, mi történik egy Twilight rajongóval irodalom órán, amikor nem sikerül a tananyagra összpontosítania.

A szavazatokat továbbra is várom.

2. fejezet

 

-         Menjünk már, mert elkésünk! – sürgette Audrey Patet másnap reggel, amikor ahelyett, hogy beindította volna a hintót, inkább még egy réteg festéket kent a szempilláira. – Jobban tettem volna, ha gyalog megyek.

-         Dehogy tetted volna jobban – csitította Pat, és elégedetten pislogott bele a napellenzőre eszkábált sminktükörbe. Az 1978-as Thunderbirdön ugyanis még nem volt ilyesmi sem alapfeleszerelésben, sem az extrák között.- Annak Robert Frost látná a kárát.

-         El akarod mondani út közben? – nézett rá csodálkozva Audrey. – Nekem jó, hallgatlak.

Pat drive-ba tette az automata sebességváltót, és a kipufogóból látványos fekete felhőt eregetve elindult.

-         Nem én, te – felelte. – Valamikor csak meg kell tanulnom.

-         De Pat! Ez nem Los Angeles, ahol egy órába is beletellne mire eljutunk a suliba – sóhajtott Audrey. – Ha rükvercben megyünk, akkor is hét perc alatt ott vagyunk.

-         Pontosan. Ezért jobb, ha nem vitatkozol, hanem kezded. Csupa fül vagyok.

-         Akkor inkább elmondom az első versszakot többször. Legalább azt próbáld megjegyezni!

-         Jól van, csak lökjed már! Végül miattad fogok megbukni – vigyorgott Pat.

Audrey épp csak, hogy háromszor el tudta mondani az első versszakot, és már meg is érkeztek a Limeville Gimi elé, aminek nem volt akkora parkolója, mint a hollywoodi filmekben szereplő iskoláknak. Limeville-ben. Nem csoda, hiszen Limeville-nek csupán 2444 lakosa volt. New Yorkban, vagy Los Angelesben jóformán ennyien járnak egy-egy iskolába. Audrey és Pat sulijában alig voltak többen száznál a négy évfolyamon.

-         Nagy kaland – mondta mindig Pat. – Csecsemő korunk óta ismerjük egymást mindenkivel. Hogy randizhatsz valakivel, akiről tudod, hogy négy évesen még bepisilt, és megállás nélkül túrta az orrát?

Ilyenkor nem általánosságban beszélt, hanem egy egészen konkrétan bepisilős és orrtúrós fiúra, Steve-re gondolt, aki állhatatosan minden pénteken elhívta a Colisseumba, bármilyen filmet vetítettek is. Pat pedig kitartóan nemet mondott, annak ellenére, hogy Audrey szerint már biztosan nem pisil be, és évek óta nem látták orrtúrás közben.

A két barátnő így egyedül nézte meg pénteken, vagy szombat este az egyetlen filmet, amit adtak, már ha éppen nem thriller, vagy akciófilm volt. Steve pedig „teljességgel véletlenül” mindig Pat mellé vett jegyet, aki ha már ott voltak, azért megette Steve pattogatott kukoricájának jórészét.

Szóval a gimnázium nem túl méretes parkolójában megállva Pat már vette is elő a neszeszerjét, hogy felfrissítse az elmúlt néhány perc alatt bizonyára lekopott sminkjét, de Audrey ezúttal nem hagyta.

-         Halljam végre azt az első versszakot! – mondta.

Igen, Mr Wallace – felelt Pat birkamódra, és színpadiasan megköszörülte a tokát.. Robert Frost: Járatlan út.

Tönkrement az út a sárga erdőben

Jaj de kár.

Ott álltam és nem hittem a szememnek

-         Ne csináld már! Komolyan elkésünk – kérlelte Audrey. – Mondd rendesen!

- Nyugi! – vigyorgott Pat és belekezdett rendesen:

Szétvált az út a sárga erdőn

De kár, hogy kétfelé nem mehetek! -,

Sokáig álltam, elmerengőn,

És néztem az egyiket ott, ahol eltűnt

A bozótban, ahogy kanyart vetett.

Most megnyugodtál?

-         Nem teljesen. Mert mi van, ha folytatnod is kellene?

-         Majd elájulok, vagy valami, aztán mehetek Sadey nénihez az orvosiba. Utána meg emlékezet kiesésem lesz a maradék három versszakot illetően.

-         Szuper terv – adta fel Audrey, és kinyitotta a nyikorgó kocsiajtót.

A túloldalon Patnek nem kellett ilyesmivel foglalkoznia. Steve állt ott, és pattanásos képén fülig érő mosollyal nyitotta ki neki előbb a kocsiajtót, majd az iskola ajtaját is.

- Gyönyörű vagy ma reggel is, mint mindig – köszöntötte Patet, mint mindig, amire Pat ugyanúgy nem felelt, mint mindig.

Irodalom volt az első órájuk, ahová Steve nem követte őket. Neki számítás technikája volt addig. Pat ezúttal nem kezdett rá arra, hogy milyen jó lenne egy Los Angelesi gimiben, ahol akár egész nap sem futnának össze vele még egyszer, de ezt annyiszor elmondta már, hogy maga is unta.

Becsengettek, és Mr Wallace már jött is, bár Pat úgy érezte, ha két percet késett volna, azalatt ő megtanulhatta volna a vers hátralévő részét.

Patnek azonban mákja volt. Nem őt szólította fel. Ketten, vagy hárman is felmondták, miközben ő messze járt. Gondolatban kedvenc filmsztárjaiból rakta össze az ideális fiút, akivel szívesen megismerkedett volna. Nem volt könnyű dolga. Robert Pattinsont és Taylor Lautnert egyszerűen képtelenség volt egybegyúrni. Igaz, egy lány sem értette, hogy tetszhet neki egyszerre a sápatag vámpír, és a csupa izom vérfarkas, de Pat nem volt hajlandó magyarázkodni. A változatosság kedvéért, most felidézte magában Robertet, amikor még nem vérszívót, hanem varázslót alakított. Meg kell hagyni, Cedric Diggory szerepében is jobban nézett ki mindenki másnál. Igaz, Harry Potter, a vacak Lennon szemüvegével, vagyis Daniel Radcliff nem volt akkora látvány, mint Taylor Lautner.

-         Patricia! – hallotta meg ekkor valahonnan a távolból Mr Wallace hangját. – Látom, sikerült beleélned magad Frost költészetébe. Megtudhatjuk a választásodat?

-         Tanárúr, képtelen vagyok dönteni – felelt Pat álmodozva. – Nekem tök mindegy. Egyik szebb, mint a másik.

-         Ez igaz. A költő is így látja. De ha már te nem tudsz választani, azt megmondanád, hogy ő hogyan döntött?

-         Mármint Frost? – kérdezett vissza Pat, miközben a fejét törte. Végül úgy határozott, egy ilyen erdőről szóló vershez jobban illik a vérfarkas.– Taylor Lautnert – motyogta végül.

-         Tessék? – ráncolta a homlokát a tanár. – Nem hallottam jól.

- Tanár úr! Pat azt mondta, hogy a régebben jártat – mentette meg a helyzetet Audrey

 

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bosnyakviktoria.blog.hu/api/trackback/id/tr531804567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kucher Dóri 2010.03.03. 12:10:10

Szia Viki!

Nem tudom,hogy szólíthatlak-e így!? Viki vagy Viktória? Tök jó ez a részlet! Főleg a vége, ciki egy helyzet! :D Imádom, mikor lesz kész? Arra gondoltam, hogy az ismeretségünkre nézve esetleg...szóval.. te biztos kapsz a Braking Dawn-ból előbb pár pélydányt a nyomtatás után..és... esetleg..az egyiket nekem adhatnád a megjelenése előtt. Esetleg...:D Mit szólsz? Ja és csak így tovább a Lovessence nagyon jó lesz! Próbálom ajánlgatni a barátnőimnek,ismerőseimnek, hogy olvassák a blogot és kapjanak kedvet ehhez a szuppi könyvhöz. A "Twilight rajongóknak" mondatnál egy kicsit már mindenkit el kezd érdekelni.Egyenlőre még nem tudok sok mindenkivel beszélni, mert most épp beteg vagyok.:( Hajrá és lécci tegyél fel minnél több részletet a könyvből! Szijja!

KicsiZsu 2010.03.03. 19:51:26

Wow, ez az Alkonyaton való ábrándozás nálam is előfordult már munka közben :)

Szerintem a fordítás jól passzol ebbe a szövegkörnyezetbe, jó választás volt. Az meg plánepláne jó, hogy "isteneink" is emlegetve lettek :D

Lovessence 2010.03.06. 00:14:24

@Kucher: Szia DÓri!

Sajnos a fordító is csak 5 darabot kap, amit a család már lefoglalt.Bocs.
AMi a Breaking Dawnt illeti: remélem, a kiadó meg fogja engedni, hogy néhány részletet feltegyek ide.
Puszi
Viki
Remélem, már meggyógyultál!

Kucher Dóri 2010.03.06. 13:18:57

@Lovessence:Szijja! Sajnálom::( Miért csak 5 darabot? Már hétfőn megyek suliba(SAJNOS!). A részletet a könyvből azt a Lovessencé-re értettem.Inkább a Braking Dawn-ból ne tegyél fel, mert akkor rosszul leszek. Június 9-én van a szülinapom, úgyhogy majd arra megkapom!(bár nem tudom addig, hogy fogom kibírni) Pedig milyen jó lett volna,ha a suliban eldicsekedhettem volna azzal,hogy Te fordítottad és kaptam egy darabot még a megjelenés előtt!Sokan olvasták már a gépen azokat a kalóz fordításokat, de én megmondtam, hogy SOHA nem olvasnám ott,mert rosszul van fordítva,meg nem akarok órákon keresztül a gép előtt ülni ezért.Sokkal jobb könyvben élvezni az ilyen csodát.(legalábbis szerintem..) Majd még írok,ha lesz új bejegyzés, mert ahogy látom mostanában nem jöttél. :( Szia!!!

Lovessence 2010.03.07. 22:51:42

@Kucher: Szia Dór!
Én is ezt kérdem, miért csak ennyit? De manapság van kiadó, amelyik csak 1 azaz egy darabot ad. Én még örülök az ötnek.
ANnak örülök, hogy nem bajlódsz a kalózfordítással, mér csak azért is, mert az törvényellenes. Ezt sokan nem tudják, vagy nem akarják megérteni. Csak annak a kiadónak van joga lefordítani a könyvet, amelyik azt az írótól megvette. SZóval ez lopás. Azt pedig, hogy a kalózok ritkán elsőosztályú műfordítók, nem kell magyaráznom. Ha azok volnának, nem kalózkodnának.
Persze értem én a lelkesedést, meg az izgalmat. A magam részéről azonban inkább azt támogatom, hogy próbálja mindenki eredetiben, angolul olvasni, ha már tud valamennyire, vagy ha nem, akkor kapja össze magát, és tanulja az angolt, ami nélkjül ma már amúgy sem lehet semmire sem jutni.
Persze a filmet már úgy is nézheti mindenki angolul, hiszen a tizedik alkalomra fújja a szöveget magyarul. Ha utána eredetiben nézi, csak tanul valamit.
Ja, különben én sem kapom meg előbb a példányaimat, mert azok frissen, melegen akkor jönnek majd ki a nyomdából.
Jó sulit!
Puszi
Viki

Lovessence 2010.03.07. 22:52:15

@KicsiZsu: Ugye, hogy kell vigyázni? :-)

Erisunny 2010.03.08. 14:19:33

Kedves Viktória!

Végre sikerült nagyjából rájönnöm, hogy a könyved hogyan kapcsolódik a Twilighthoz! :D Heh...
KicsiZsu!
Te mennyi idős vagy? Csak mert én is dolgozom, és néha olyan gyereknek érzem magam amikor a Twilightról és a szereplőkről van szó... Olyan vagyok mint tini koromban. Jó lenne hinni, hogy nem én vagyok az egyedüli felnőtt álmodozó... :D

A könyvet szerintem le sem tudnám tenni. Mármint a Lovessence-t. Ezek a bevégésok csak arra jók nálam, hogy eldöntsem: TETSZIK!!!

Lovessence 2010.03.08. 16:44:56

@Erisunny: Kedves Erisunny!
Megmondom szívesen, hogy legfőképpen hogyan kapcsolódik:
A Twilight sorozatot én ajánlottam a KÖnyvmolyképzőnek, és a negyedik kötetet én fordítottam. Sok rajongóját ismerem a sorozatnak személyesen is, és tudom, mire vágyik ez a sok értelmes-érzelmes lány/nő.
Mivel ha nem fordítok, amúgy is írok, úgy döntöttem, ezúttal ennek a csoportnak igyekszem a kedvében járni. Amúgy is itt volt az ideje,hogy nagyobbaknak írjak, hiszen azok az olvasóim, akik pár éve még 10-12 évesek voltak, és szerették a könyveimet, mára nagyok lettek. Szeretném, ha ők továbba is az olvasóim maradhatnának.
Meyerrel eszem ágában sincs konkurálni. Semmi értelme sem volna. Viszont a Twilight sorozatnak júni 3-án vége, és akkor mit fogtok olvasni?
Egy szó, mint száz: úgy érzem, hihet nekem ez a nagy csapat, amikor azt ígérem, írok neki. Ez a blog éppen azért van, hogy ha tévednék, közbeszólhassatok.
Ha viszont igazam van, remélem, a LOVESSENCE októberi megjelenésére már sok twilighter fog izgatottan várni.
Addig is szeretettel üdvözöllek
Bosnyák Viki

KicsiZsu 2010.03.08. 20:12:02

@Erisunny: Szia, 26 vagyok, nem érzem még magam felnőttnek, viszont felnőtt-világban élek.... Szóval nekem is vissza kell fognom magam, hogy ne mindig csak a Twilight-körül forogjon minden :) Néha azon kapom magam, hogy olyan vagyok mint általános iskolában, de pont ezért örülök is, már elfelejtettem milyen gyereknek lenni.

ildikóóó 2010.03.08. 21:43:47

@KicsiZsu: 26??? ne viccelj! Én 44 és a gyermeki hitemet és lelkemet rendületlenül őrzöm,közben kiskamaszt nevelek. Nincs okod aggodalomra. :)

KicsiZsu 2010.03.09. 10:49:14

@ildikóóó: Akkó' koravén vagyok :) Nem aggódom, de akkor messzinek tűnik az az idő, amikor rajongás tölti be a mindennapokat.

borostyan 2010.03.09. 11:43:15

He he he :)

Nagyon tetszett ez a rész! :)

Lovessence 2010.03.09. 17:30:08

@borostyan:
Hű, ennek örülök :-)
Adok a véleményedre.

borostyan 2010.03.09. 22:09:09

@Lovessence: Ó! Hát köszönöm! Nekem meg számít, hogy neked számít :)

KicsiZsu 2010.03.25. 19:23:05

Na találtam még egy könyvet, amelyikben említik Robertet... Az Alkonyat tényleg felkavart mindent :)

NB76 2010.03.26. 13:54:28

Sziasztok!
Csatlakoznék a Twilight "idős" rajongóihoz (34). Nagyon igazatok van, állatira el lehet merülni a történetben. Jó tudni, hogy "éltes" korom ellenére ezzel nem vagyok egyedül!!
A Twilight kapcsán jutottam el ide és olvasok hasonló témájú könyveket, a Lovessence is nagyon jó.Hajrá Viki! A BD fordítást köszönjük és nagyon várjuk június elejét (már feliratkoztam kedvenc könyvesboltomban, nehogy könyv nélkül maradjak).
Mindenkinek szép napot!

Lovessence 2010.03.26. 14:05:46

@NB76:
Szia NB76!
Szerintem nincs igazad ezzel az "idős" dologgal.
Nem az évek száma a lényeg, hanem a gondolkodásmód. Szerintem az, aki még vár valamit az élettől, esetleg tesz is érte valamit, az nem lehet idős, 70-80 évesen sem. Igaz, nincsenek sokan az ilyen örök fiatalok, főleg sajnos Magyarországon nem. (És itt nem arra gondolok, hogy ezer évesen tinicuccokban kell járni:-) A lényeg a hozzáállás. Ismerek vénséges huszonéveseket, akinek a kiábrándultság és a céltalanság az arcára is kiül. Janikovszky Éva azonban egész életében fiatal volt.
A boldogság, a remény, amit a Twilight ígér, jár mindenkinek. Ha eddig nem találta meg, akkor tovább kell keresnie, nem pedig feladnia, mondván, hogy ő már kinőtt belőle.
Én nagyon örülök minden felnőtt olvasónak, akit érdekel a LOVESSENCE, mert ez reményt ad nekem is arra, hogy több korosztálynak adhatok vele valamit. Remélem, mindenki megtalálja majd benne a neki szóló üzenetet, amitől úgy érezheti, éppen neki írtam. És igaza is lesz.
Szóval, kedves NB76, maradj velünk és szólj hozzá máskor is, kíváncsi vagyok a véleményedre. :-)

NB76 2010.03.26. 22:25:35

@Lovessence:
Kedves Viki!
Köszi soraidat, örülök hogy így gondolod.
Hugommal - aki 2 évvel fiatalabb nálam - és unokahugommal - aki 12 évvel fiatalabb - együtt rajongunk a történetért.
Párjaink elég jól viselik ezt a mániánkat, szerintük ez tökjó, legalább nem kell gondolkodniuk, milyen ajándékkal lepjenek meg, mindegy hogy mi, csak Twilight-al kapcsolatos legyen, és az én párom azt kérdezte egyszer, hogy tudom-e, hogy a második keresztneve Edward - ha-ha-ha...
Várom az újabb Lovessence-részletet (és persze a könyvet is majd).
Üdv!

mucsucsula 2010.03.27. 12:48:53

ez egyre jobb lesz :D

ClaudiaOffical 2010.04.02. 09:07:44

ez a rész nagyon jól sikerült :D
süti beállítások módosítása