0.53 van. Miután megjöttem a Nemzeti Színházból 3/4 11-kor, gyorsan nekiültem írni. remélem azért a Gothár Péter rendezte Lear király nem szűrődött bele a szövegembe. Nagyon tetszett, de egy happy endhez kicsit sok volt a végén a hulla. Még mi nézők is csak hajszál híján maradtunk életben.

Az egészben a legjobb Varró Dani fordítása volt. MIndent érdemes megnézni, amit ő, vagy PArti Nagy Lajos fordít. Szerncsére a Nemzeti Színházban meg is lehet venni az összes előadás szövegét. Micsoda jó ötlet!

Szóval írtam szélesebesen, hogy M@mintinak ne kelljen 2 óráig várnia a mai részletre :-)

ÍMe:

Ültem a hintóban, Pat azt énekelte torkaszakadtából, hogy:

-         Ella, Ella, Ella…

               Fogalmam sem volt, ki az az Ella, ki énekel róla és miért..Aztán jött a szövegben valami „umbrella”. Nem is egy Ella nevű lányról, hanem egy esernyőről szól? Ez esődal, mint a „Singing In The Rain”? Az mondjuk kevésbé idegesítő, de most ez sem zavart. Semmi sem zavart.

Egyszerre voltam izgatott és tökéletesen nyugodt. Átjárt a forróság, de nem úgy, mintha lázam lenne, hanem…Talán ilyen lehet a szerelem? Állítólag aki szerelmes, annak lepkék repkednek a gyomrában. Mármint átvitt értelemben. Nekem viszont nem a gyomromban voltak lepkék, és nem is volt belőlük több, csak egy, az pedig az álmaimban kísértett. Vagy talán félálomban is? Az biztos, hogy jó érzés volt. Vágyakozás, de mire is? Mert hát ahhoz, hogy szerelmes legyek, kellene egy fiú is. Nem kellene feltétlen személyesen ismernem. Vannak, akik filmsztárokba, énekesekbe zúgnak bele. Ez végképp érthetetlen, de biztosan lehetséges. Valami teljességre. Tökéletességre. Tökéletes szerettem volna lenni, mint a beszélő körtefa. Vagy a csengőlinka. Mérges szömörce inkább nem, bár a maga módján ő is tökéletes.

De hogyan lehetnék tökéletes? Mit változtassak magamon? Ezt meg kellett kérdeznem Pattől.

-         Te Pat! Hogyan lehetnék én tökéletes?

-         Tökéletes? – pillantott rám csodálkozva. – Ezt meg hogy érted? Szerintem jól nézel ki így, ahogy vagy.

-         Most komolyan! Annyira szeretnék tökéletes lenni. Legalább te legyél őszinte velem!

-         Te tökéletesen lökött vagy, de ha már megkérdezted, azt mondanám, egy profi szemöldökigazítás nem ártana. Szívesen megcsinálom. És persze egy kis smink.

-         Jaj, nem így gondoltam!

-         Hát hogy?

-         Emberileg. A belső tulajdonságaim milyenek? És hogy változtassak rajtuk?

-         Mondom, hogy nem vagy teljesen normális – ingatta a fejét Pat. – Te már így is túlságosan tökéletes vagy. Egész Limeville-ben nincs még egy olyan jókislány, mint te, aki annyit tanul, és soha semmi rosszaságot nem csinált, amióta csak ismerem, vagyis lassan másfél évitzede. Csontnélkül fel fognak venni, Sadey néninek csakis öröme van benned, én pedig sosem vágytam más barátnőre. Szóval ne akard már tökéletesíteni magadat, mert ez már így is túlzás.

-         De én…

-         Na jó. Ha nagyon akarod, mondok valamit: mostanában olyan titkolódzós lettél. Pedig sosem voltak titkaink egymás előtt. Na ezen változtass gyorsan, még mielőtt a tökéletes barátságunkat elrontja – nevetett Pat, de úgy éreztem, kényszeredett nevetés volt. – Mit titkolsz? Belezúgtál valakibe? 

-         Jaj, ne hülyéskedj már!

-         - Akkor meg minek akarsz tökéletes lenni? Az ilyet azért csinálja az ember, hogy tetsszen valakinek. Ne is próbáld bemesélni nekem, hogy tévedek!

-         Fel sem ismerném, ha szerelmes volnék valakibe – jegyeztem meg. – Még azt sem tudom, milyen fiúk tetszenek.

-         Akkor ezen sürgősen el kell gondolkoznod!

-         Jó, majd elgondolkozom.

-         Ne majd! Most!

-         Hát jó. De te kezded.

Patnek nem kellett törnie a fejét.

-         Kisportolt legyen, kreol bőrű, göndör, fekete haja legyen, fekete szeme. Erőteljes, energikus álla legyen és szép szája. Na és a keze legyen ápolt. Egy igazi latin lover – kacagott. – Most te jössz.

-         Adj egy kis időt! Nekem nem megy olyan könnyen.

-         Csak képzeld magad elé! – javasolta Pat.

Ezt könnyebb volt mondani, mint megtenni. Hiába erőltettem a fantáziámat, csak valami egészen elmosódott kép jelent meg lelkiszemeim előtt.

-         Hunyd be a szemedet, hátha úgy menni fog!

Lehunytam. Közben Pat kicserélte a kazettát. J-Lo és társai ki, Simon and Garfunkel be, és már ment is a „Bridge over Troubled Water.” A gyomromban pedig tényleg mintha egy tucat lepke verdesett volna. Izgalmas, jó érzés volt. Ekkor az elmosódott alakot felváltotta egy másik, áttetszően fehér, szintén nem éles körvonalú másik. Egy ismerős. A tucatnyi lepke közül az az egy. Ami mintha a lelkemben lakott volna, nem is az álmaimban.

-         Jobb, ha ezt abbahagyod – mondta, kissé parancsolóan.

-         Mit? – kérdeztem csodálkozva.

-         Ne törd a fiúkon a fejed! Neked más utat kell bejárnod. Azon az úton jobb, ha nincsenek férfiak.

-         De én csak el akartam képzelni egyet. És különben is, miért ne lehetnék szerelmes? Ez butaság.

-         Ne beszélj így velem! – csattant fel a pillangó. – Ezt én jobban tudom. A legjobb nem is gondolni rájuk.

-         De igenis gondolok. És tudod mit godolok? Már tudom is a nevét.

-         Kinek a nevét tudod?

-         Azért a srácét, aki az igaz szerelmem lesz. A lelki társam. És tudod mit, még sosem láttam, de tudom, hogy ez olyan lesz, mint az a bevájódás, vagy mi, a vérfarkasoknál.

-         Jaj, ne beszélj ilyen badarságokat, kérlek!

Bridge lesz a szerelmem – jelentettem ki határozottan,