HTML

Home

Új regényt írok Meyer rajongóknak és egyéb értelmes embereknek, akik szoktak olvasni. Itt figyelemmel követheted ahogy haladok vele.

Friss topikok

Pillangó

2010.03.14. 00:42 Lovessence

Kedveseim!

A következő részlethez nem is fűzök több kommentárt, minthogy ezen már magam is egészen felcsigázódtam. Csak csodálkozom, mik történnek, és hogyan.

- Hu-hú-hu! – huhogott át Audrey a szomszédba, ahogy mindig. – Hu-hú-hu! – Pat ablaka sötét volt, de az nem jelentett semmit. Mindig ébren várták egymást, akár az ágyban fekve is. Egyikük sem aludt el anélkül, hogy minimum jó éjszakát ne kívántak volna egymásnak. – Hu-hú-hu! – De Pat ablaka zárva maradt. Audrey nem tudta mire vélni a dolgot, ezért a magáét nyitva hagyta, hátha barátnője később még áthuhog neki. Aztán leült csupa virágmintás íróasztalához, és rajzolgatni kezdett. Ez mindig megnyugtatta. Egyik virág a másik után született meg színes ceruzái nyomán. Kivirágzott a papír. Azután eszébe jutottak Sadey néni szavai: „megpróbálhatnál valami mást is rajzolni, mint mindig csak kórókat. Szerintem nagy művész válhatna belőled.” Lapozott a rajzfüzetben, s farkasszemet nézett a tiszta, fehér lappal. Aztán számos, virágokkal gazdagon kifestett fiókja egyikéből elővette pasztell krétás dobozást, és nekilátott megrajzolni egy kék lepkét. Fogalma sem volt róla, hogy miféle lepke ez. De ez volt az az eset, amikor érzett minden mozdulatot, minden színt. Nem kellett mérlegelnie, hogy mennyi feketét, sötétkéket és türkizt használjon. Aztán amikor már biztos volt benne, hogy ez egy fekete-kék lepke, maga is meglepődött azon, hogy néhány apró, vöröses pöttyöt sorakoztatott az elülső szárnyainak a felső szélére. Kicsit bánta, mert nem igazán szerette a pirosat, viszont a türkiz és a kék minden árnyalata nélkül el sem tudta volna képzelni az életét.

 

 

 

Audrey ezt a lepkét rajzolta le, tökéletes pontossággal.

 

 

 

 

 

 

 

A piros a szerelem színe. Tiszta Valentin-nap – gondolta. – Kár elrontani ezt a tökéletes pillangót vacak piros pöttyökkel. Megpróbálta előbb kékkel, majd feketével eltűntetni a pirosat, de az makacsul ellenállt. Mintha ledobta volna magáról a további rétegeket. Audrey feladta. – Hát jó. Akkor te maradsz ilyen, ha nem hagyod, hogy kijavítsalak – dünnyögte. – Majd holnap rajzolok másikat.

Azzal a rajzblokkot a lepke rajzával a fiókos szekrényre állította, ahogy mindig is szokta, amikor elkészült egy művel. Szerette távolabbról is megszemlélni, és csak akkor volt elégedett, ha a virág – hiszen mindig virág volt-  valódinak tűnt. Ha jóformán úgy érezte, meg kellene locsolnia. Döbbenten látta, hogy a lepke egy kicsit távolabbról ugyanannyira igazinak látszik, mint az a számtalan növény, amit máskor papírra vet. Általában, miután megszemlélte rajzait, el szokta tenni a füzetet, hogy amikor  Sadey néni benéz hozzá éjszaka, hogy betakargassa, ne bosszankodjon. (Erről a néni  nem tudott, és nem is akart leszokni, hiszen Audrey három éves kora óta mindig így tett. Audrey ilyenkor mindig morgott, de ez is a szertartás része volt csak. Rosszul esett volna neki, ha Sadey néni csak egyszer is megfeledkezik róla.)

Ezúttal azonban a komódon hagyta a rajzblokkot, a kék lepkével. Hadd örüljön a néni. Még egyszer kihuhogott az ablakon, de hiába. Gondterhelten bújt ágyba, Sadey néni virágos, pillangós takarója alá, és oltotta le az éjjeli lámpát. A telihold besütött a hátsókertre néző ablakon, s egyenesen rávilágított Audrey rajzára, aki le nem tudta venni a szemét róla a félhomályban.

Miközben ott feküdt, szorongva gondolt barátnőjére:

Vajon nincs is a szobájában? De akkor hol lehet? Vagy elaludt? Hogyan alhatott el, amikor még nem köszöntek el egymástól?

Talán egy órája fekhetett már ott álmatlanul, szemét le nem véve a kék pillangóról, amikor Sadey néni bejött, és meglátta a nyitott ablakot. Odament, hogy becsukja.

-         Hagyd nyitva kérlek, Sadey néni! – kérte Audrey.

-         De bemondta a tévé, hogy az éjjel szélvihar lesz.

-         Akkor majd én becsukom – nyugtatta meg Audrey.

-         Hát jó – hagyta rá a néni. – Akkor szép álmokat, nyulambulam.

-         Neked is!

Amikor a néni kifelé indult, észrevette a lepkét, amit tökéletesen megvilágított a hold. Kézbe vette a rajztömböt, és elismerően hümmögött, majd visszatette a fiókos szekrényre. Audrey elmosolyodott a sötétben.

Audrey újra egyedül maradt, és csak feküdt ott, a rajzot bámulva. Nem tudta mennyi idő telt el, de arra ébredt, hogy fázik. Vagy talán nem is azért riadt fel, hanem, mert odakint süvítve fújt a szél. Fejét azóta sem fordította el, pontosan úgy feküdt, ahogy elbóbiskolt. Szemét résnyire nyitotta, s azt látta, egészen egyértelműen látta, hogy a kék lepke ott repdes az ágya körül. Megpróbálta teljesen kinyitni a szemét, de valahogy nem sikerült. Mintha mégsem lett volna ébren. Ekkor becsukta, sőt erősen összeszorította a szemhéját.

Csak álmodom – gondolta. Ekkor azonban valami megcsiklandozta a jobb kezét. Finom, alig érezhető érintés volt. Audrey legyinteni akart, de a keze mintha ólomból lett volna. Most a homlokán érezte ugyanazt a csiklandozást. Mintha egy hangya járkált volna rajta, de mégis más volt. Nem tudta, megpróbálja-e újra kinyitni a szemét. Megrémült, de kíváncsi is volt. A félelem mellett valamiféle izgalom lett úrrá rajta. Most az orra hegye viszketett, de a fejét ugyanúgy nem tudta megmozdítani, mint a kezét. Minden erejét összeszedve résnyire nyitotta ólomsúlyú szemhéját, és a torkán akadt a sikoly. Az orra hegyén ugyanis egy lepke ült. Érezte, hogy tüsszentenie kell, hiszen ki tudja mióta didergett már az ablakon besüvítő huzatban. Megpróbálta visszatartani, de nem sikerült. A hatalmas tüsszentéstől a pillangó felröppent. Audrey nem látta, merre repült. Felkattintotta az éjjeli lámpát, és zsebkendőt vett elő az éjjeliszekrény fiókjából. Miközben az orrát fújta, pillantása a lepke rajzára tévedt, ami a szélben úgy libegett, mintha valóban repülne.

Na tessék – gondolta Audrey. – NIncs itt semmiféle lepke. Még csak nem is álmodtam. Ez csak a huzat… - Azzal kikászálódott az ágyból, hogy becsukja az ablakot, de még egyszer huhogott Patnek. Hiába. Aztán, mielőtt újra lefeküdt volna, a rajzblokkot eltette az íróasztal fiókjába.

 

20 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://bosnyakviktoria.blog.hu/api/trackback/id/tr51837969

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

borostyan 2010.03.14. 11:14:28

Mielőtt még teljesen belemelegszünk az izgalmas részekbe, hadd kérdezzek valamit:

Nagyjából az egész könyvet megosztod majd velünk, vagy a legizgalmasabb résznél félbemarad a közzététel?

Megérteném azt is, ha igen, csak tudni szeretném mielőtt nagyon beleélném magam a dologba :)
(Mert ugye mondanom sem kell ez a rész is nagyon tetszett)

Más: mivel itt többen is nagyon élvezzük és kedveljük a csatolt képeket, meg lehet majd valahogy oldani, hogy a könyvben is legyenek rajzok vagy képek ezekről?

Vagy inkább majd itt a blogodon teszed közzé őket?

És még egy kérdés: a külföldi ifjúsági írók ma már előszeretettel készítenek zenelistát is, Stephenie Meyer után szabadon. Te még nem tervezted? szerintem tök jó buli lenne :)

Yumeri 2010.03.15. 20:33:52

Helló!
Én most találtam meg a blogodat, és nagyon tetszik a történet!
Remélem, még sok részletet olvashatunk belőle!
Várhatóan milyen kötésben fog megjelenni? Te milyenben szeretnéd? És a borító? Arra van már ötleted, lesz beleszólásod?

Lovessence 2010.03.15. 23:14:56

@borostyan:
Szia Borostyán!
Te már tényleg vén róka vagy a területen. :-) Persze nem tehetem fel az egész könyvet, mert akkor ki veszi meg?
De azért ígérem, hogy sok érdekes, izgalmas részlet vár még Rád itt. Persze már most is van, amit nem tettem fel, hanem megtartottam egyelőre magamnak.
Szerintem a képek a blogon maradnak, illetve nagyon szeretném, ha belátható időn belül lenne honlapom, ami még alkalmasabb az ilyesmire.
Igazad van, majd írok a zenéről is. Jó ötlet.
Te pedig csak nyugodtan éljed bele magad!
Egyébként a LOVESSENCE amúgy is sorozat lesz, szóval, ha az első kötetből el is árulok sokat, azért a sztori végét csak olyan vájtfülűek találhatják ki előre, amilyen Te vagy. (Már csak azért is, mert ugyan a gerince és sok részlet itt van a fejemben, de számtalanszor meglepődöm azon, hogy szándékom ellenére milyen fordulatot vesz a történet. (Ez minden könyvemmel így szokott lenni.)

Lovessence 2010.03.15. 23:21:56

@Yumeri:
Kedves Yumeri!
Örülök, hogy rátaláltál a LOVESSENCE-re :-)
Ígérem, még lesz sok részlet, mire befejezem az írást.
Mindenképpen kemény borítós lesz, ez egészen biztos.
Azért is szeretek a KÖnyvmolyképzőnek írni, mert itt komolyan vesznek engem, adnak a véleményemre, és megkérdezik, mi tetszik, még a fordításaim borítóiról is.
Ami a LOVESSENCE borítóját illeti: a kiadó tárgyalásban van egy nagyon komoly szakemberrel, de addig nem akarom elkiabálni a dolgot, amíg meg nem egyeznek.
Mindenképpen gyönyörű borítót szeretnék, ami távolról is megszólít, elvégre a könyvesboltok tele vannak mindenféle csiricsáré könyvvel Azok közül kellene kiragyogni. Egyszerű, és egyszerűségében szép lesz, mint a Meyer borítók. Mindenképpen fotóból kiindulva, nem pedig rajz. Olyat szeretnék, ami emblematikus, ha egyszer láttad, nem felejted el. A LOVESSENCE főcím is logóként, különleges dizájnt kap, amit már az áprilisi Budapest Könyvfesztiválon megláthattok.

Kucher Dóri 2010.03.16. 15:23:53

@Lovessence: SOROZAT???!!!!!!! EZ NAGYON JÓÓÓÓÓÓÓ! És hány oldal lesz az első? Csak azért,hogy mire készüljek 1 vagy 2 napig élvezhetem majd egyfolytában!:P Egyépként nem muszály, hogy csak akkor gyere a blogra ha részletet teszel fel! Én szívesen olvasnám azt is,hogy mi történik veled minden nap. Ehhez engedély kellett a kiadótól,hogy ide felrakhass részleteket? Vagy mivel ez a te könyved ezért akár az egészet is felrakhatnád? Akár megírhatnád a Lovessence mellett a Twilight folytatását! Tök jó lenne....Nem mintha a LOVESSENCE már most nem lenne egy színvonal a twilight-al!Most állítólag lesz egy 5. rész ami ez elsőt írja le, csak az Edward szemszögéből. Ezt nem te fordítod majd? A tesóm üzeni, hogy a Kivirágzott a fánk fánk könyved nagyon jó, nagyon teccett neki!Még régebben olvasta,csak most jutott eszembe átadni az üzenetet. Nekünk van könyved amit dedikáltál!!Több is. Egyépként a tesómnak ma van a szülinapja, a 10.! Hány részre tervezed a Lovessencét? Most megyek..:D Puszi, Szia!!

Lovessence 2010.03.16. 18:00:12

@Kucher:
Szia Dóri!
Igen, az biztos, hogy sorozat, de azt még nem tudom, hány részes. A fejemben levő történetet majd ahhoz képest osztom be és részletezem, hogy mennyire tetszik az olvasóknak, vagyis pl Neked.
Az első rész nem lesz nagyon hosszú, szerintem kb 300 oldal. Aztán a többi - minimum összesen 3-, mindig egy kicsit hosszabb.
Az Edward szemszögéből írt részről már régen szó van. Majd hiszem, ha látom. Valószínűleg tudni fogok róla, mivel biztosan a KÖnyvmolyképző adja ki, és talán én fordítom, ha nem köt le túlzottan az írás.
örülök, hogy a tesódnak tetszik az Amikor kivirágzott a fánk fánk:-)
A saját könyvemet úgy rakom fel a netre, ahogy akarom, de persze nem lenne okos dolog az egészet feltenni. Ezért válogatok belőle részleteket.
AMi a fordításaimat illeti: mivel az eredeti szöveg nem az én tulajdonom, nincs jogom engedély nélkül részleteket nyilvánosságra hozni, pláne nem megjelenés előtt.
Jó, majd írok magamról, hogy mit csinálok, főleg ha van valami érdekes. Már most biztosan lesz, mert hétfőn elutazom Bolognába, a világ legnagyobb gyerekkönyv vásárára. Ott válogatunk a KÖnyvmolyképző vezetőjével együtt. SZóvala bizots lesznek érdekes híreim.

ildikóóó 2010.03.16. 23:34:59

Nahh, van aki ír éjszaka, van aki mások másnapi ebédjét készíti. A vasalás is kész,jöhet a kikapcs!
Igen nézegetem a fotó kínálatot és olvasom az izgi történetet.Kíváncsian várom a további morzsákat a 300 oldalból. Így elalvás előtt mindig bekukkantok az oldalra, hátha tovább álmodom,(eddig még nem sikerült):) tehát maradok az olvasásnál, de ehhez írnod, írnod és írnod kell. Köszi.

KicsiZsu 2010.03.16. 23:51:34

@Lovessence: Aloha, örülök, hogy több részes lesz a Lovessence, és külön jó érzés, hogy egyáltalán csepegtetsz belőle nekünk is néha és mögé láthatunk ennek a nem túl egyszerű "írósdi" munkának is.
A kemény fedeles könyv a gyengém :) A Meyer-borítókat meg tényleg nagyon eltalálták. Abból, amit a terveidről mondtál, tuti ez is szépséges lesz. Az egyszerűbb néha több.
Rátaláltam én is Edward szemszögéből íródott Twilight részletre, sok mindent pletykálnak ezzel kapcsolatban, hogy elcsórták Steph-től és ezért nem írta tovább... szóval tényleg hisszük, ha látjuk, és ha látjuk, remélem a Te neveddel összefüggésben is :)

Lovessence 2010.03.17. 02:01:28

@KicsiZsu:
SZia KicsiZSu!
Ilyen marketing ötleteket azért nem most találtak ki először. Emlékezz vissza a HArry Potter mittoménhányadik részére! Én mondjuk nem bánnám, ha akkora lenne már az izgalom, hogy hackerek hada támadná a Könyvmolyképző, meg az én számítógépemet, és a kukánkban turkálnának, hátha mégis kézzel írom, és kidobálom az odalakat.
Maga az írás egyébként nem lenne olyan nagyon bonyolult, ha maradtam volna szeretett manóvilágomban, ahol a tündérek azt csinálnak,a mit akarnak. (Már ha nem kell nyugdíjba menniük.)
MOst valóban van egy kis nehézéség. Szeretném, ha minden hiteles lenne, ez pedig nem egyszerű, ennyi mérföld távlatából. Most például nem sikerül kiderítenem, hogy vajon a 77-es Thunderbird, vagyis a Hintó dudája működik-e gyújtás nélkül. Mert még az sem kizárt, hogy nem. Erre meg a Ford Hungária nem tudja a választ. Hála neked Szent Internet, azért majd csak megtalálom a módját, hogy kiderítsem. De hogy ezzel mennyi idő elmegy!
AMint a borítóról többet is tudok, Ti lesztek az elsők, akik láthatják, vagy ha még nincs készen, akkor megírom, milyen lesz.

Lovessence 2010.03.17. 02:03:34

@ildikóóó:
Kedves Ildikóóóó!
nem teszek fel ma hosszút, mert tudom, korán is kelsz, hogy legyen mindenkinek finom, friss reggelije.
Azért csak nyugodtan álmodozz, hátha valami jó sül ki belőle.
Ötleteket szeretettel fogadok :-)
u.i.: Nem tudtam, hogy vasalást is vállalsz! HIHI!

KicsiZsu 2010.03.17. 18:42:38

@Lovessence: Hellobello! A Harry-nél azt hiszem mindegyik könyvön a Harry volt meg még 1-2 szereplő. Bár nagyon csípem Edwardot, de talán így szebb maga a könyv, mintha ő lenne a borítón (bár előbb volt a könyv, mint a film) :) Alig várom, hogy halljunk a Lovessence borítójáról.

ildikóóó 2010.03.17. 21:03:07

@Lovessence: HIHI?? HAHA,hA tudnád, hogy még diétáztatást is vállalok! (egy közös ismerősünk :)ugyanis nagyon elszánt és csakis az otthonról hozott csokoládéját fogyasztja az enyém elutasítva!) Sűrű saláta napok következnek. Az Álmodozás megvan, csak az álmodásra nincs idő. Megtisztel a bizalmad ötlet ügyben köszönöm. Hajrá

borostyan 2010.03.19. 13:28:39

@Lovessence: Az írsz magadról kategóriába lehetne egy kérésem? (Kívánságom, ha úgy jobban tetszik :P)

A Bolognai kiállításról készítenél pár képet és feltöltenéd nekünk? Olyan kíváncsi vagyok hogy egy külföldi könyves kiállítás milyen lehet... :))

Lovessence 2010.03.19. 23:25:11

@borostyan:
Szia Borostyán!
Nagyon jó ötlet. Szívesen megpróbálom.
Ehhez már csak a fényképezőgépet kell nem itthon hagynom, de igyekezni fogok.
Más óhaj, sóhaj?

Lovessence 2010.03.19. 23:27:12

@ildikóóó:
Imádom a salidat! Egyszerűen isteni!
Köszönöm!
(Azért nem kaptam meg az egészet, mert az illető, aki már ebédre is kapott egy adagot, elúzta az orrom elől.) :-(

ildikóóó 2010.03.20. 07:40:29

Komolyan? Örülök, hogy ízlett Kedves egészségedre. :)
Írás helyett alvás??? Megbocsájtok épp most olvastam mennyire fontos az alvás. Én most visszabújok az ágyba és alszom még egy kicsit! (tök egyedül, ez jóóó)

Sillya 2010.03.26. 16:23:35

Most találtam nemrég erre az oldalra. Nagyon tetszik az írásod. Nagyon szépen fogalmazol és a történeted is érdekes, izgalmas. Örülök, hogy végre magyar írótól is olvashatok. ^^ Nekem is az az álmom, hogy író leszek egyszer. Remélem sokat olvashatom még a történeted.^^

Lovessence 2010.03.26. 19:56:49

@Sillya:
Szia Szillya!
Örülök, hogy megtaláltál.
Annak meg mégjobban, hogy nem bántad meg.
Hát maradj is velem egészen őszig, amikor megjelenik a LOVESSENCE!
Nem tudom, hány éves vagy, de mindegy is. Ha író akarsz lenni, legyél, már most! Indíts blogot, és tedd fel amit írtál. MIndjárt meglátod, hogy milyen hatása van. Jó tükör. Ha sokakat érdekel, akkor csak csináld! Ha nem, akkor tudod, hogy valamit változtatnod kell. Abban pedig a blogod olvasói is segíthetnek.
SOk sikert!

ildikóóó 2010.03.28. 08:01:39

Szia Viki! Jóóó jóóó jó, jól megvárakoztattál minket így még jobban esik a folytatás. És egyre többen vagyunk, egek mennyi időt töltök már itt! :)
süti beállítások módosítása