HTML

Home

Új regényt írok Meyer rajongóknak és egyéb értelmes embereknek, akik szoktak olvasni. Itt figyelemmel követheted ahogy haladok vele.

Friss topikok

Jaj, de messze van Sárospatak és Sátoraljaújhely!

2010.03.10. 22:31 Lovessence

Kedves szimpátiával figyelő visszatérő blogbarátaim!

Ma író-olvasó találkozón voltam a fent említett két, Budapesttől igen távoli szép városban. A vonatközlekedés pocsék, a bűzt még nem sikerült kiszellőztetnem az orromból.

Azért jó volt. Sárospatakon találkoztam egy nagy csapat  gyerekkel. Főleg a Tündérboszorkány film tetszett nekik, amit Ti is láthattok a youtube-on két részletben: Tündérboszorkány 1, illetve Tündérboszorkány 2 címen. Ez az első regényemből készült amatőrfilm. Szerintem egészen profi.

Sátoraljaújhelyen nyugisabb társaság várt.  Viszont nagyon érdeklődőek és kedvesek voltak. Vették a lapot. Én mindenesetre jól éreztem magam.

A hosszú út miatt tegnap igyekeztem korán lefeküdni, 1-kor már aludtam is, így nem írtam semmit. (Jaj, de 5-kor keltem!) Mire este hazaérkeztem, alig állok a lábamon, ismét csak a MÁV jóvoltából.

De ígérem, holnapra összeszedem magam, és fog várni Benneteket valami érdekes.

Addig szavazzatok a versfordításokra! Én látom, hogy sokkal, de sokkal többen olvassátok, mint ahányan szavaztok. Pedig annyira kíváncsi vagyok Rátok!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://bosnyakviktoria.blog.hu/api/trackback/id/tr131830059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása