Ezt nem hiszem el! Ma, ahogy ígértem, már nap közben nekiláttam írni. Elvégre haladjunk! És mit vettem észre? Egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem magyarul, édes anyanyelvemen írok, hanem imádott angolomon. Észre sem vettem, csak amikor az idézőjelet kellet kitenni, hiszen az máshogy van egy angol szövegben.
Annyira beleéltem magam a helyszínbe, hogy úgy éreztem, tényleg újra Amerikában vagyok. Amikor pedig ott vagyok, angolul gondolkodom. Ha angolul gondolkodom, angolul is írok.
Igaz, sokszor álmodom is azt, hogy újra Iowában járhatok egyetemre: kapom a hírt, hogy pakoljak, indulhatok. Ilyenkor egy kicsit furcsa, hogy mit kezdjek a családommal, de azért buzgón szervezkedni, csomagolni kezdek álmomban.
Most úgy ébredtem fel a szövegből, mintha megint Amerikába álmodtam volna magam. Modhatom furcsa volt látni, ahogy a magyar szöveg angolul folytatódik. Így aztán kedvet kaptam, és még egy kis darabon angolul folytattam akkor is,a mikor már újra magamnál voltam.
Ide most vegyesen másolom be Nektek. A könyvben persze majd magyarul lesz. Azoknak, akik esetleg nem angolosok, elmondom, hogy abban a részben azt részleteztem, hogy honnan szerzett Sadey néni romos, használt bútort Audrey-nak, amit saját keze munkájával tett rendbe.
És az író-olvasó találkozókon gyakran kérdezik: honnan szedem az ötleteket. Hát tudom én, mi van a fejemben?
Tessék, a vegyes felvágott.
Audrey emeleti szobájába nyikrogó lépcső vezetett fel. Audrey szerette ezt a szobát, bármilyen kicsi volt is. Egyik ablaka a hátsókertre, a másik Paték házára nézett.
A szobában nem volt rend, de azért túl nagy káosz sem. A legkedvesebb bútordarabja egy festett láda volt. A fehérre mázolt láda oldalára és tetejére gondos kezek viruló virágcsokrokat, füzéreket, a füzérekre lepkéket festettek, csupa természetes színnel. Audrey emlékeiben mindig is ott volt ez a láda, ami Sadey néni szerint nem volt csoda, hiszen ez a láda Audrey családjában volt réges-régóta. Egy szívalakú virágfonat közepén cifra monogram ékeskedett: Ú.J. With an accent on the ’u’. Audrey had no idea whose intials those were, but she had long figured out that the Amish made such pieces. They were called ’Jonestown’ furniture. She loved this chest so much that she wanted the whole room to be in the same style. Unfortunately Amish funiture was handmade, out of best quality materials, which meant, they could not afford it. But Auntie Sadey would not have been Auntie Sadey had she not found a way to make Audrey happy. For months they spent wekeend after weekend at garage sales and antique faires and found very simple pieces furniture, made of wood. They selected the most beautiful ones, even if they were battered. Auntie Sadey had had no idea about restoration, but she had the same philosophy on DIY, as on cooking: if you can read, you can cook. So she bought books on do-it-yourself woodworking, which she read and tools she used. It took more than a year to select and restore the four poster, the small nightstand, the chest-of-drawers, the desk, and the chair. With these the room was practically full. Luckily there was no need for a wardrobe. There was a built in closet. But then one Saturday somewhere in Missouri, Sadey and Audrey discovered a vanity and a rockingchair they just could not leave. Így hát ezeket is megvették, s végül a fésülködőasztalt a hintaszékkel együtt besuszterolták Sadey néni szobájába.
Az persze nagy dolog volt, hogy a néni gondos munkával rendbe tette a romos bútorokat, de igazán különlegessé az tette őket, ami ez után következett. Audrey ugyanis, Sadey néni kezdeti rosszallása ellenére nekiállt kidíszíteni őket. Először a könyvtárból vett ki mindenféle könyvet a Közép-nyugat népművészetéről, de aztán inkább a saját fejét követve festette ki a bútorokat, amik így hasonlítottak is az örökölt ládához, meg nem is. Audrey a népi motívumokat valódi, megszólalásig élethű virágokkal keverte. Az így elkészült szobában aztán Audrey olyan otthonosan érezte magát, mint egy mennyei virágoskertben. S amikor már minden lehetséges felület csupa virág, levél és inda volt, képtelen volt abbahagyni a pingálást. Így került a virágok közé számtalan pillangó, elvégre a ládán is volt, nem is egy.
Ami pedig megkoronázta az egészet, az Sadey néni ajándéka volt, amit sok havi titokzatoskodás után adott át, három hónapos késéssel Audrey tizenhatodik születésnapjára: egy maga varrta patchwork takaró, aminek minden apró foltja virágos textília volt, ami csupa lepkévé állt össze.
Igyekeztem keresni egy olyan takarót, amilyet Sadey néni csinált, de csak halvány mását találtam. Azért megmutatom Nektek. Persze amit Sadey néni csinált még ezeknél is szebb volt:
http://www.sewswell.com/projects/Flower___Butterfly_quilt_002.jpg
http://atbquilting.files.wordpress.com/2008/04/jeans-folk-art-flowers.jpg
http://www.gerlinesquiltshoppe.com/08show/wildflowers.jpg
- Kicsi angyalom – mondta Sadey néni, amikor végre elkészült vele. – Tudom, hogy minden tizenhat éves autót szeretne a születésnapjára, de azt sajnos…
- Ne is mondd tovább, Sadey néni! – szakította félbe Audrey. – Ez sokkal jobb annál. Ilyen gyönyörű takarót soha életemben nem láttam. És Pat különben is nem sokára megkapja a hintót.
- Miféle hintót? – nézett csodálkozva a néni.
- Hát a dédnagyija kocsiját.
- Jaj, csak vigyázzatok!
- Ne félj, Sadey néni, vigyázunk! – ölelte meg a nénit Audrey.
Most hát ebben a csupa virág, csupa lepke szobában készülődött Audrey a lefekvéshez. Amióta itt lakott, vagyis lassan tizennégy éve, a fürdés, és a fogmosás után, illetve a mesélés (még ovis korában) vagy manapság az olvasás előtt minden áldott este beszélgetett Pattel. Ez persze nem lett volna különös, hiszen ki ne hívná fel a legjobb barátnőjét akár éjjel is. Audrey és Pat azonban nem telefonon, hanem személyesen beszélgettek. Ehhez csupán az ablakukat kellett kinyitni, amit télen, nyáron megtettek.
Itt megnézhetsz egy eredeti Jonestown tulipántos ládát
http://www.pgs.org/jonestown.jpg
Érdekes a hasonlóság a magyar tulipántos ládákkal:
http://picasaweb.google.com/butorfestes/TulipanosLadaKepek#5310916617473113346
Audrey régi ládája erre a magyar ládára hasonlít leginkább:
http://www.szegedlive.hu/apro/7975_3.jpg
