Lovessence:
@Kucher Dóri: Gyakorlatilag végig ott leszek, csak szombaton déltől hárman is dedikálnak a Könyvmo... (2011.04.12. 19:32)Találkozzunk a Fesztiválon!
Jáz (törölt):
felcsigáztál. kíváncsi vagyok, milyen illata lehet. majd összeszedem még a mirhát meg a narancsvir... (2011.03.22. 22:51)Kivasalt előszó
nagy élmény volt ma, hogy sokan ott voltatok, és milyen sokáig a Fesztiválon. Azt hiszem, azok, akik kitartottak, elég titkot is megtudtak a LOVESSENCE-ről.
Hamarosan fotót is láthattok majd jókedvű társaságunkról. Annyit beszéltem, hogy most egy kicsit jólesik hallgatni. (Ez pedig ritka alkalom, mint a fehér holló.)
AKik ott voltak, olyan jól érezték magukat, hogy kérték, még a tanév vége előtt szrevezzünk egy rendes Lovessence blog bulit. Már tervezem is. Tetszeni fog Nektek.
Bárki jöhet majd és hozhatja magával szeretteit, ez már biztos. Kérlek, ha szívesen jönnétek, írjátok meg, mikor mentek osztálykirándulásra, és hasonlók, amikor garantáltan nem lenne jó. Igyekszem úgy intézni, hogy minél többen ráérjenek.
MIvel sokan érkeznek mostanában ide a blogra, és már bonyolult összeszedniük a részleteket, egybe fogom másolni azt, amit darabokban már feltettem.
Ami a szöveget illeti, szeretném, ha tudnátok, hogy ezek mind nyers, át nem olvasott, részletek, amikben lehet szóismétlés, béna mondat, mindeféle. De ha még át kellene olvasnom, nem lenne türelmem babrálni vele. Majd később.Na és amit úgy láttam, nem sikerült rendesen elmondanom: a LOVESSENCE SOROZAT!!! Ha nem akarnám, akkor is az lenne, mert a sztori már olyan bonyolult a fejemben, hogy egy kötetben lehetetlen volna eliontézni.
Többen kérdezték, hogy Audrey hogy néz ki. Nos: kifejezetten alacsony, törékeny (de nem betegesen sovány), a haja a válláig ér, egészen sötét, majdnem fekete, enyhén hullámos, a szeme smaragdzöld, és hatalmas. Sötét hajától úgy tűnik, mintha jóformán világítana. Arca enyhén szív alakú, de nem széles, hanem inkább kicsit keskeny. A szája szépen ívelt, és kis arcához tökéletesen illik. Az orra keskeny, arányos, de az orrnyergében van egy alig láthatóan apró törés, éppen csak akkora, hogy ne legyen tökéletes, de ahelyett, hogy elcsúfítaná, inkább érdekessé teszi az arcát.
Pat, a barátnője nagyon szőke, hatalmas, csigás hajzuhataga a legfőbb éke. A szeme nefelejcskék, az orra pisze, a szája nagy és érzéki. Patnek kifejezetten homokóra alakja van, amit az öltözködéssel ki is hangsúlyoz, és csípőjét szexisen riszálva jár, ami hipnotizálja a fiúkat, csakúgy, mint Pat arcán az az elszórt néhány szeplő. Pat jó fél fejjel magasabb Audrey-nál.
Most ennyivel elégedjetek meg, mert ki kell pihennem magam holnapra, amikor talán ugyanannyian jöttök, mint ma. Nagyon várlak ám!
Most nézzétek meg ezt a fotót! Hát nem tök úgy festünk, mint egy tök régi, összeszokott baráti társaság? És a vicc az, hogy én tíz perc alatt úgy is éreztem magam.
Köszönöm Nektek, akik már pénteken meglátogattatok a Könyvfesztiválon. Jó volt látni, izgatott, mosolygós arcotokat, és személyesen válaszolni kérdéseitkre.
Pontosan olyanok vagytok, amilyennek elképzeltelek Benneteket: mindenfélék, de legfőképpen nyitottak.
Ma, szombaton is ott vagyok déltől, egészen a Twilight buliig. Gyertek!
Pénteken, szombaton és vasárnap izgatottan várlak Benneteket a KÖnyvmolyképző standján.Ha épp nem lennék ott, kérdezzétek meg, mikor jövök, mert lehet, hogy csak könyveket nézegetek valahol. Ez ott megesik.
Nem fogjátok megbánni, ha eljöttök!
A MIskolciaknak jó hírem van. Valószínűleg június elején, miután megjelent a Twilight4, megyek Hozzátok, és Twilight-LOVESSENCE találkozót tartok. Nagyon várom, hogy Veletek is találkozhassak.
KicsiZsu kérdezte, hogy mi volt előbb, a tyúk-e vagy a tojás. Vagyis az illat-e, vagy az ötlet a könyvhöz.
Én úgy mondanám, az illat ötlete volt előbb, de annak már kb. két éve.
Sajnos most ezzel kapcsolatban még sok részletet kell titokban tartanom, mert különben lelőnék egy csomó poént. De becs szó, ahogy haladok az írásban, és mutatok nektek újabb részleteket, amint lehet.
Az biztos, hogy amikor láttam a Parfüm című filmet, nagyon megijedtem, mert attól tartottam, hogy most erről másnak is eszébe fog jutni az illatos könyv. Persze a LOVESSENCE esetében nem kölniről, hanem olyan illatos keverékről van szó, ami hatásos szerelmi elixír, ahogy azt az első bejegyzésben olvashatjátok is.
Hogy ez nem kamu, arra aromaterapeuta barátnőm a garancia, akinek a képességeiről, tudásáról sokszor megbizonyosodhattam az évek során.
Azonban azt, hogy pontosan hogyan is szerepeljen ez a "dolog" a regényben, még ki kellett agyalni. Az, hogy hány részes lesz a sorozat, csakis attól függ, mennyire tetszik Nektek. Ha egy-egy szálra, szereplőre nagyon kíváncsiak lesztek majd , azt részletesebben is kifejthetem. Ezért is fontos nekem ez a blog, és, hogy itt vagytok, hozzászóltok. Igazán szeretném olyanra írni a LOVESSENCE-et, hogy nagyon sok mindenkinek öröme legyen benne, és úgy érezze, igazán kapott valamit, nem csak egy szórakoztató sztorit.
Tartsatok ki, és ne hagyjatok magamra, mert nagyon nagy meglepik készülődnek Nektek.
Egyelőre csak annyit mondok, hogy ha budapestiek vagytok, tartsátok szabadon a jövő hétvége néhány óráját! Erről többet hamarosan.
HA vidékiek, akkor reménykedem, hogy véletlen, vagy akár direkt el tudtok jönni akkor Budapestre.
De aki nem tud, az is láthat majd csodát itt. (Én legalább is már látom, hogy érik.)
A fejem tele van új ötletekkel, pedig azt hittem, már mindent tökéletesen kigondoltam, de a történet szövi önmagát, és kiköveteli ami jár neki. Jó lenne, ha a gondolataimat valahogy bele tudnám vetíteni a gépbe, hogy gyorsabban menjen!
Ami megy, az megint a vonat. Holnap megint Szeged környékén leszek. Ezért most megyek is aluszkálni.
Köszönöm Nektek, hogy ilyen lelkesen írjátok meg a véleményeteket.
Valóban, a pillangó sokkal szebb, mint a lepke.
Én azt szerettem volna címnek, de a kiadóm szerint létezik valami nagyon híres bestseller ezen a néven.
Én mondjuk nem ismertem, de nyilván így van.
Lehet, hogy a Pillangólány lenne a legjobb?
Viszont arról nem valami éjjeli pillangó jut eszetekbe, már annak, aki tudja, mit jelent ez?
Szóval kitartás, nem sokára kaptok újabb részletet!
Addig pedig megosztok veletek valami fontosat:
Biztosan hallottátok, hogy lezuhant a lengyel államelnök repülője és mindenki meghalt, aki rajta volt.
Képzeljétek, rajta kellett volna lennie egy nagyon jó barátunknak, a volt lengyel nagykövetnek (mármint aki Budapesten volt lengyel nagykövet pár éve, és most magas szintű minisztériumi főember Lengyelországban)
Hetente utazik azzal a géppel, és ezúttal is előző nap volt rajta, és ugyanoda utazott, ahová az államelnök, csak ő most a miniszterelnőkkel ment, és szabadnapot kapott aznapra, amikor a szerencsétlenség volt.
Az igazság az, hogy nagyon sajnálom a lengyeleket, most mégis rettentően boldog vagyok, mert amikor a hírt hallottam, jóformán 100%-ig biztos voltam benne, hogy a barátunk is meghalt.
Az ilyen sztorikat általában idegenekről hallja az ember és el sem hiszi, de ez tényleg így történt.
Álmában most nem is az ágyában feküdt, hanem titokzatos, őszi erdőben sétált. Lába alatt finoman recsegett az avar. A kék lepke pedig ide-oda szállt, körözött ahogy Audrey egyre haladt a fák közötti ösvényen. Ekkor útelágazáshoz ért. A két út között jóformán semmi különbség nem volt, csupán annyi, hogy az egyik elkanyarodott. Mindkettőt magasra nőtt fű verte fel, s mutatta, hogy talán egyformán kevesen járják őket.
A kék lepke, amely eddig Audrey körül repkedett, most leszállt a két út közötti érett, vörös csipkebógyóktól roskadozó bokorra, és abban a pillanatban eltűnt. Audrey elképzelni sem tudta, hová lehetett ilyen hirtelen. Közelebb lépett a bokorhoz, szemét le nem véve az ágról, ahová az imént a pillangót leszállni látta, de hiába. Vagy talán rosszul látta? Körülnézett. Előbb az egyik útra, majd a másikra. Vajon melyiken menjen tovább? Melyik a jó választás, ha újra látni akarja? Valójában azt sem értette, miért hiányolja, mert arra álmában is emlékezett, hogy eddig idegesítette, sőt egy kicsit félt is tőle. Minek hát utánamenni? Az eltűnt lepke mégis mintha mágnesként vonzotta volna.
Honnan tudjam, hogy merre menjek tovább? – gondolta, de csak állt hosszasan, s törte a fejét, aztán eszébe jutott:
„Szétvált az út a sárga erdőn
De kár, hogy kétfelé nem mehetek! -,
Sokáig álltam, elmerengőn,
És néztem az egyiket ott, ahol eltűnt
A bozótban, ahogy kanyart vetett.
De a másikon indultam tovább,
Tán vonzóbb volt, nem is tudom,
Magas füve épp tapodásra várt;
Bár nagyjából ugyanannyi láb
Járt rajta, mint a másik uton,”
-Még mondja valaki, hogy nem hasznos a verstanulás – jegyezte meg hangosan, és magabiztosan indult el az egyenesebbik úton. Csak ment, ment, s úgy érezte, mintha már órák óta követné ezt az utat, de lelkesedése nem hagyott alább. Út közben az őszi erdő átváltozott tavaszivá. Minden csupa virág volt, és harsogó zöld. Eltűntek a sárgák, okkerek, vörösök és narancsok. S amikor az ősz minden jele elillant, Audrey újra észrevette a kék lepkét. Ott táncolt előtte a levegőben. Tudta, mit kell tennie: félelem nélkül nyújtotta ki a kezét, és emelte magasra muatatóujját, amire a pillangó minden vonakodás nélkül leült. Audrey csak nézte, nézte, s ahogy figyelte, a lepke egyre világosabb kék lett, már csak felhőkék volt, eltűntek apró pirosas foltjai, és egészen ködszerű lett. Áttetsző, mint a tejüveg, fehér, mint a füst. Mintha nem is volna teste, csupán egy lepke szelleme volna.
-Ki vagy? – kérdezte tőle a lány.
-Majd megtudod – felelt a pillangó. – Most inkább az a kérdés, TE ki vagy.
-Audrey.
-A neved nem számít. A lényeg, hogy ki vagy?
-Senki. Nem vagyok senki.
-Nem is akarsz valaki lenni? – kérdezte a lepke némi rosszallással.
-Dehogynem.
-És? Teszel is valamit azért, hogy másvalaki légy?
-Hát…tanulok.
-Az jó. És még?
-Indítottam egy blogot – bökte ki Audrey, és elnevette magát, anyira abszurd volt a helyzet, hogy egy szellemlepkének a szerelmi tanácsadó blogjáról magyarázzon. – Nyilván nem tudod mi az.
-Miért ne tudnám? – csattant fel az áttetsző pillangó.
-De most fogom törölni az egészet.
-Miért?
-Hagyjuk!
-- Ne hagyjuk! Ha már idáig eljutottál, tudtad melyik utat válaszd, akkor ezt a blogot se hagyjuk! Elhiheted, nem szórakozásból vagyok itt. Szóval?
-Kiadtam maga valaki másnak, mint aki vagyok. És tanácsokat oszotgattam.
-Az jó!
-Dehogy jó! Fogalmam sincs, miről beszélek. Soha nem jártam egyetlen fiúval sem. Nem tudok semmit, ami nem iskolai tananyag.
-Nem voltak jók a tanácsaid?
-A furcsa az, hogy úgy tűnik beváltak.
-Na látod! – mondta a lepke. – Ha már most hasznos tanácsokat tudsz adni, képzeld, milyen lenne úgy segíteni az embereken, hogy tudod is, mit beszélsz!
-Nem hangzik rosszul.
-Tudom.
-De ahhoz előbb ki kellene próbálnom egy csomó dolgot. Még csak nem is csókolództam soha – ellenkezett Audrey.
-Felesleges is – szólt a pillangó. – Ha akarod, ha hallgatsz rám, a virágokra és önmagadra, lehetsz valaki.
-De ki vagy?
-Ezt már kérdezted. Megtudod, ha eljön az ideje. Most menj tovább az úton, amit te magad választottál, s ha valóban akarod, ha igazán vágysz rá, ha hiszel magadban, mindent megtudsz, és bármire képes leszel – mondta a gondolatnál alig több pillangó és eltűnt.
Persze csak részleteket ismertek, de talán anélkül is mondhatnátok vélemény arról, hogy az alábbiak melyik tetszik. Vagy nem tetszik egyik sem, és van jobb tippetek az olvasottak alapján.
1, Álomlány
2, Lepkelány
3, Lepkeálom
Lehetőleg egyszavasat szeretnék, vagy ha zseniális, akkor két rövidből állót max.
Audrey azonban hiába oltotta le a villanyt, képtelen volt elaludni. Félálomban mintha hangokat hallott volna:
-Normális vagy? Azt hiszed, bárki is beveszi, hogy sovány vagyok, csak azért, mert fekete cuccokat hordok?
-Olyan marha drága az a kölni amit ajánlottál, hogy nem tudom megvenni. Te persze gazdag vagy, és még csak nem is izzadsz. Kösz a szuper tanácsot, nagyokos!
És ne szarozd a cuccaimat! Valami bűzlik itt nekem, és az nem én vagyok, hanem te!
Audrey átfordult a másik oldalára, és közben felverte a párnáját. Sokáig csak pislogott a sötétben, de amikor megint kezdett elnehezülni a szemhéja, megint felcsattant valaki:
-Már hogy mehetnék oda Michael Stewarthoz? És hogy mondhatnám meg neki, hogy tanítson meg csókolózni? Szerintem te átversz mindenkit. Fogalmad sincs semmmiről.
Egyáltalán minek neked ez a blog? Hogy egy csomó embert tönkretegyél?
-Mi van, téged a Revlon szponzorál? Én nem maszkot akarok, hanem nem akarok elvörösödni. Ennél a smink dolognál azért valami jobbat vártam tőled. Vagy talán nem is az vagy, akinek kiadod magad?
Ekkor Sadey néni lépett a szobába, halkan, ahogy mindig, és megsímogatta Audrey homlokát.
-Jesszusom, Babám! Csurom víz vagy! – suttogta. – Hadd mérjem meg a lázadat! – Azzal tenyerét három másodpercre Audrey izzadt homlokára tapasztotta., majd teljes bizonyossággal jelentette ki: - Még csak hőemelkedésed sincs. Talán vehetnél vékonyabb pizsamát.
-Jó, majd átveszem – dünnyögte Audrey engedelmesen. – Holnap Pattel lemegyünk körülnézni a megyében, jó?
-Mit néztek rajta? – kérdezte Sadey néni gyanakodva. – Tudod, hogy nem örülök a kóricálásnak.
-A helytörténeti versenyre készülök, ő pedig elkísér. Illetve elvisz.
-Most mit csináljak veletek? – sóhajtott a néni. – Mikor jöttök?
-Azt hiszem, csak este – ásított Audrey.
-Csomagoljak neketek útravalót?
-Jaj, Sadey néni, ne fáradj!
-Jól van, aranyom! Aludj csak szépen! – mondta a néni és sietve távozott. Audrey pontosan tudta, hogy lefekvés helyett a konyhába ment, és nekilátott mindenféle finomságot készíteni nekik az útra. Sadey néni ugyanis nem csak mániákusan videózta és féltette Audreyt, hanem etette is. Sadey néni konyhájában nem volt Campbell’s leveskonzerv, mélyhűtött pizza, vagy porból egy pillanat alatt lekészíthető muffin, mint minden normális háztartásban. Audrey pizzafutárt is csak akkor látott, ha Patéknél vacsorázott. A néni úgy sütött-főzött, mintha a tizenkilencedik században élne. Még a lekvárt is maga főzte be.
-Ha majd a kenyeret is elkezdem teknőben magam dagasztani – szokta mondogatni nevetve- nézess meg egy szakemberrel!
Audrey szájában összefutott a nyál, amikor arra gondolt, vajon mivel lepi meg őket a néni reggelre. Ez a gondolat egy kis időre elhalványította a hangok emlékét, mégsem tudott elaludni. Felkelt és bekapcsolta a számítógépét. Úgy döntött, legjobb lesz, ha törli az egész blogot. Hiszen iszonyú nagy marhaság az egész. Minek is akarta másvalakinek kiadni magát? Csak azért, mert unalmas, szürke egér? Mert nincs egyénisége? Mert csak egy jótanuló, jókislány, akire a kutya sem kíváncsi? De hiszen írhat bármit az interneten, ő akkor is csak az ami: egy nagy senki. Vagyis inkább egy kis jelentéktlen senki. Ettől még nem lesz belőle valaki. És hogy pont pasi ügyekben akarjon tanácsokat osztogatni, amikor ő még soha senkivel nem járt egy percig sem? És utoljára nyolc évesen csókolódzott? Az is csak egy puszi volt, amit az osztálytársa James fogadásból adott neki.
Kivilágosodott a képernyő, és megjelent rajta a képernyővédő, egy kék lepke, amit ma tett fel rá. Audrey nagy levegőt vett, és beírta a blog címét. Már ettől újra gyöngyözni kezdett a homloka:
Közben azon törte a fejét, hogy vajon ha kitörli a blogot, nyomtalanul eltűnik-e. A kezdő oldalon válasz várta:
FatBaloon
@Audrey:
Ez szuper módon bevált! Persze tudtam én, hogy így lesz, ha azt teszem, amit mondasz. Vettem magamnak egy pár fekete cuccot, és ma abban mentem suliba. Nem fogod elhinni, de ebédnél két klassz srác is mellém akart ülni. (Meg is engedtem nekik, csak az volt a baj, hogy egymással mintha nem akartak volna együtt kajálni.) Aztán egy harmadik fiú hazafelé a buszon végig szemezett velem.
Nem értem, mi történik velem, a telefánttal. Hála és köszönet!
Audrey háromszor is elolvasta az üzenetet, mert nem hitt a szemének.
FatBaloon garantáltan viccel – gondolta. – Kizárt dolog, hogy néhány fekete gönctől három fiúnak is megtetsszen, amikor eddig észre sem vették. Persze hazudhat ő is, úgy ahogy én.
Ekkor újabb üzenet jött:
Stinky95
@Audrey:
Hogy ezt eddig senki nem mondta! Végignézetem az összes ruhámat, és mind egy szálig műszálasak voltak. 100% poliészter! Ezek után ma reggel nem volt mit felvennem. Végül az öcsém pólójában mentem suliba, mert az tiszta pamut. És kpzeld: nem izzadtam! A buszon nem húzódtak el mellőlem a többiek, és a közelemben senki sem kapta elő a dezodorját, hogy a levegőbe fújjon. Köszi, Audrey, zseni vagy!
Azért arra a kölnire gyűjteni fogok. Úgy látom elég drága, de nem bánnám, ha kifeküdne tőle valaki.
Az érdekesség kedvéért meghallgathatod, ahogy Robert Frost elszavalja szóbanforgó saját versét. Nem mintha a költők lennének a legjobb versmondók, de az biztos, hogy a legautentikusabbak.
Érdekes így a ritmusa, és talán ez a hangulat újabb adalék, ami segítheti a választást.
A felvételen több versét is elmondja, de a The Road Not Taken az első. (Nem összetévesztendő a bemondó szövegével! :-)
1, fejezzétek be a szabadkozást, amiért tegeztek engem. Szerintem ez a legtermészetesebb. Különben én is írhatnám magázódva a blogot és azt nagyon tudnám utálni.
2, fejezzétek be a szabadkozást a korotok miatt! Kit érdekel, mi van a személyitekben? Még az sem számít, mit mutat a tükör. (Úgy sem látjuk.) A lényeg, hogy itt vagyok velem, velünk.
3, nyugodtan beszólhattok, ha valami nem tetszik. Vagy megmagyarázom a dolgot (lehet, hogy a kiragadott részlet mást mutat, mint ha szövegben olvasod), vagy erősen elgondolkozom rajta. Fontos, hogy mi az ami kíváncsivá tesz, felcsigáz, netán untat benneteket. És a tippjeitek is hasznosak, akkor is, ha nem használom fel őket, de előfordulhat, hogy eszembe jut tőlük valami.
Inkább itt válaszolok erre a kérdésre, mármint egy példa arra, hogy honnan szedem a neveket.
Sadey néni, Sadie-nek írva a legelegeslegkedvencebb fillmemben a FAME-ben a konyhás néni. MInimum 100-szor láttam, de tán többször is.
Egy New York-i előadóművészeti szakközépiskoláról szól. (Már megint Amerika!)Iszonyú jó a történet, a zene, a szereplők. Rendezte Alan Parker, aki pl az Evitát is. A film 1980-ban készült. Én 1982-ben láttam Angliában. Azóta imádom.
Feltétlen nézzétek meg! de nehogy a 2009-ben újraforgatott verziót ! Szerencsére az eredeti gyakran megy a TCM mozicsatornán. Olyankor mindig rajta lógok. Nem bírom ki, hogy ne lássam újra.
Most ide bemásolom a Sadie-ről szóló számot, bár ez igazából nem is a film legjobb dala.
Gyorsan, még éjfél előtt felteszem hősnőnk épületes tanácsait, nehogy valaki ezért ne tudjon aludni.
Szerintem többen is sejtettétek, hogy kizárt, hogy tényleg valami nagy szakértő legyen. Elvégre dunsztja sincs a fiúkról, a szerelemről, illetve úgy tűnik kábé semmiről sincs dunsztja, csak a tananyagról.
Audrey
@bloodredtomatoe:
Kedves Paradicsom! Semmi vész! Csak a megfelelő smink, és nem fog látszani. A lényeg, hogy jó vastagon kend fel az alapozót, és a púderrel se spórolj! Nekem elhiheted, arcfestésben (is) nagy vagyok. Sok sikert!
Audrey
@FatBaloon:
Járj mindig feketében, az vékonyít! Hozzá feltétlen magassarkút válassz, mert attól meg hosszabb a lábad.
Audrey
@ HelloKitty12:
Szerintem ehhez feltétlen egy olyan srác kell, aki nagyon tud. Keresd meg a sulid csókkirályát. Ő lesz a legtutibb tanár. Ha a fogszabályzó összeakad, akkor baj van. Tarts magadnál egy kis fogót, amivel megszerelhetitek. (Persze ehhez fog kelleni még valaki. Talán biztonságosabb, ha két rácsosfogú inkább társaságban smacizik.)
Audrey
@Stinky95:
1, Nem lehet, hogy műszálas cuccokban jársz? Az szerintem irtóra tré. Abban talán még én is megizzadnék egy kicsit.
2, Használ erős parfümöt, pédául Thierry Muglertől az Angelt, tudod, aminek csillag alakú az üvege. http://www.perfumezilla.com/images_product/thierry-mugler-angel-eau-parfum-spray14881.jpg
Az minden testszagot elfed. Ráadásul ha megizzadsz, csak még erősebben párolog a bőrödről. Attól majd kifekszik a srác és nem fog azon gondolkodni, hogy lucskos a tenyered, mert az izgalomtól az övé is az lesz.
Ma Audrey ezeket a bejegyzéseket találta a blogján.
Este majd megpróbál válaszolni rájuk. Kíváncsi leszek, hogyan birkózik meg velük.
Audrey blogja
http://audreyhelps.blog.com
bloodredtomatoe:
Heló Audrey!
Csúcs, hogy megtaláltalak. Utálom a profi tanácsadókat, akik tutira mind valami vén banyák, vagy agyabeteg pszichologusok, akiknek lövésük sincs a mai fiatalokról. Tőlük felesleges is bármit kérdezni. A te tanácsodat viszont megfogadom.
A problémám az, hogy amint meglátom a srácot aki tetszik, elvörösdöm, mint a paradicsom. Marhára gáz. Nyilvánvaló, hogy így nem találkozhatunk, ezért kénytelen vagyok minden alaklommal elhúzni az ellenkező irányba. Tutira azt hiszi már, hogy ki nem állhatom.
Mit tegyek? Veled ilyesmi biztosan sosem fordult elő.
FatBaloon:
Kedves Audrey!
Az én legnagyobb gondom az, hogy akkora vagyok, mint egy ház. Mint egy jó nagy bevásárlóközpont. Hogyan találjak így pasit magamnak?
Fogadjunk, hogy Neked szuper az alakod, ha Audrey Hepburnre hasonlítasz!
Már mindent megpróbáltam, de csak egyre hatalmasabb leszek, mint a repülésre készülő hőlégballon. Csak felszállni nem tudok.
Anyám persze azt mondja, hogy vannak srácok, akik szeretik, ha a barátnőjükön van mit fogni, de én még ilyennel nem találkoztam.
HelloKitty12:
Szia!
Én csak azt szeretném tudni, hogy hogyan kell rendesen csókolózni. A tinimagazinok azt ígérik, mindent megtalál bennük az ember, de ez sosincs úgy igazán rendesen leírva. Már próbáltam párszor, de egy fiú sem tudott rendesen. Félek, hogy ők is engem ugyanolyan bénának tartanak.
Még az is baj, hogy a srác, aki most tetszik, fogszabályzós, mint én. Nem fogunk összeakadni? Az irtóra ciki lenne.
Stinky95:
Figyelj, bloodredtomatoe!
Neked még jó! Én úgy izzadok, ha meglátom a szerelmemet, mint egy ló. Ki akar ilyen büdös, izzadt lányhoz hozzányúlni, vagy a kezét megfogni? Esélyem sincs.
Audrey! Te biztos tudsz erre is valamit! Kérlek segíts! Te vagy az utolsó reményem. Már minden dezodortkipróbáltam.
Holnap délelőtt Szeged mellett, az ásotthalmi könyvtárban fogok először felolvasni a LOVESSENCE-ből. 30-40 Twilight rajongó lesz ott.
Rém kíváncsi vagyok, hogyan fogadják, hiszen ez már nem csak a sztori, hanem maga a szöveg. Legutóbb Debrecenben még csak meséltem róla, akkor még nem írtam le egy sort sem.
Szóval szorítsatok nekem, jobban mondva a LOVESSENCE-nek léciiiiiiiiiiiiii!!!!!!!!!!!!!
-Te, szállj már le a gázról! – rémüldözött Audrey. – Már csak az kell, hogy Baileys sheriff elkapjon gyorshajtásért.
-Nem sietni akartál?
-De azért nem ennyire.
-Csak semmi para! Látod, már meg is jöttünk – kanyarodott be Pat a Hy-Vee szupermarket parkolójába.
Mrs Miller már ott állt a személyzeti bejáró ajtajában, és mutatóujjával az karórája üvegét kocogtatta.
-Miss Lepke, Miss Donahue! Micsoda megtiszteltetés.
-Jó napot, Mrs Miller – felelt Pat és nem bírta megállni, hogy egy hatalmas lufit ne fújjon a fahéjas rágóval.
-Azt ugyebár, lesz szíves itt helyben… - mutatott a boltvezető az ajtó melletti szemetesre, mire Pat, egy jól irányzott köpéssel belelőtte a Wrigley’s-t.
-Ennyit a reggelimről – jegyezte meg, és már ment is befelé az öltözőbe, hogy felvegye az egyenruhát.....
.....A délelőtt eseménytelenül telt, egészen addig, amíg Steve meg nem jelent a szupermarketben. Fel-alá furikázott egy bevásárlókocsi keresztrúdján állva, fél kezében egy hatalmas, műanyag dobozos, szív alakú tortával, amit a cukrászati hűtőből vett ki. Persze nem akárhol kocsikázott, hanem kizárólag a zöldségosztályon, ahol éppen Pat rakosgatta szabályos halmokba a narancsot.
- Fejezd már be! – sziszegte Pat, amikor Steve rá sem nézve dugta lendületből az orra alá a tortát, melyről természetesen nem hiányzott az I ♥ YOU felirat. – Megígértem Audrey-nak, hogy nem rúgatom ki magunkat. Te meg itt…
Eközben Steve már tett is egy kört, legalább a huszadikat, és a torta újra ott volt Pat orra alatt.
-Miss Donahue! – hallatszott ekkor egy kellemetlenül ismerős hang a háta mögül, mire Pat megperdült:
-Én nem csiná… - kezdte a tiltakozást, miközben a lendülettől nekilódult a hatalmas narancshegynek. A gyümölcsök vígan gurultak szanaszéjjel. Steve hátranézett, és azzal a lendülettel nekihajtott az üzletvezetőnek. A doboz átlátszó teteje mint valami csoda folytán, megült kalapként Mrs Miller fején, a szív alakú torta pedig ott éktelenkedett méretes, ziháló keblein.
Steve röhögve pattant le a bevásárlókocsiról.
-Elnézést! Az én hibám volt – igyekezett bűnbánó képet vágni, de közben időnként horkantott egyet az elfolytott röhögéstől. – Segítek – mondta, és mértesen tenyerével megtartotta az üzletvezetőnő melléről lecsúszni készülő süteményt.
-Viszed innen a mocskos mancsod! – vágott a kezére Mrs Miller, amivel egyúttal a habostortába is belecsapott. Vidáman fröccsent fel a hab, amitől kezdett úgy kinézni, mint aki borotválkozni készlül. – Miss Donahue! Figyelmeztettem, hogy ez nem játszótér! Megmondtam, hogy nem kérek semmiféle előadást a boltomba.
-De én… - próbált közbeszólni Pat de hiába.
-Ilyen elcsépelt, némafilmbe illő ócska jelenetet pedig végleg nem.kértem. Ez utoljára Charlie Chaplinnél volt nézhető.
Addigra Audrey és mások is odajöttek, mivel az üzletvezetőnő megfeledkezett magáról, és fülsiketítően sipítozott, cipőjén a torta nagy részével, és egyéb helyeken a többivel.
-Olcsó trükk volt, de sokba fog kerülni – visította, és levette a fejéről a tortásdoboz tetejét.
-Elnézést! Természetesen kifizetem – szólt közbe Steve, de Mrs Miller meg sem hallotta. A szeme szikrázott, ahogy megpróbálta letörölgetni a habot az álláról.
-Maga fiatalember VÁSÁRLÓ! Csupa nagybetűvel. Maga nem tehet semmiről. De ilyen mihaszna munkatársakra nincs szükségem. Miss Donahue most rögtön, de ha lehet, még annál is gyorsabban fogja a cókmókját és tűnjön el a Hy-Vee-ből! – Azzal sarkonfordult és észrevette Audreyt. – Ja persze, és Miss Lepke is.
-De Mrs Miller! – tiltakozott most már erélyesen Pat, tudván, hogy nincs vesztenivalója. – Audrey itt sem volt. Semmi köze az egészhez.
-Maga még itt van, Miss Donahue? Tünjön el mire hármat számolok, és ne halljam még egyszer a hangját! A barátnőjét meg vigye magával. Magukat amúgy is ugyanabból a fából faragták. Nem jók semmire. A többiek pedig ne lopják itt a napot, ha nem akarnak úgy járni, mint ez a két világhíres művésznő!
Zsanettől igazán kedvemre való üzenetet kaptam ma, ezért úgy gondoltam, inkább itt válaszolok rá, hogy mindenki lássa.
"Hát el kell mondanom nem egészen erre számítottam. Nagyon kellemesen csalódtam. Az egész LOVESSENCE-nek olyan hangulata van,mintha egy vérbeli amerikai írónő írta volna. El kell,hogy mondjam én nem igazán rajongtam eddig a magyar írók által írt könyvekért.Persze volt pár ami megfogott,de többnyire nem. Viszont a LOVESSENCE fantasztikus."
Köszi, köszi, köszi! Éppen az volt a célom, hogy olyan legyen, mintha egy amerikai író írta volna. Ezek szerint sikerült is. Hogy miért? AZt hiszem, ennek több oka van.
Először is az, hogy az elmúlt években sok amerikai, angol, ír, ausztrál író tiniknek, vagy fiatal felnőtteknek szóló könyvét fordítotttam le. Márpedig ehhez bele kell helyezkedni az ő világukba. gyakorlatilag újra kell írni. Csak akkor lesz jó a fordítás, ha úgy érzem, mintha én írtam volna a könyvet.
Leírom ide a legfontosabbakat:
Meg Cabot: Tinibálvány
Siobhán Parkinson: Testvérek?! Na ne!
Kevin Brooks: Lucas
John Grogan: Marley & MI
Scott Westerfeld: Csúfok
Scott Westerfeld: SZépek
Sarah Dessen: Tökéletes
Claudia Gray: Evernight
No meg persze a Breaking Dawn :-)
Bármelyiket jó szívvel ajánlom Nektek. De ha igazán jót akartok olvasni, vegyétek meg Westerfeld Csúfok, és Szépek című könyveit, amik egy négy kötetes sorozathoz tartoznak. Sajnos valamiért nem terjedt el a híre, amiért a szívem szakad meg, mert szerintem legalább akkora őrjöngést érdemelne, mint a Twilight. Azt viszont tudom, hogy aki csak elolvasta, mind imádja. Szóval kérjétek a nyuszitól ezt a könyvet!
A másik ok arra, hogy tudjak "amerikai íróként" írni az, hogy éltem ott egy ideig, egyetemre is jártam, és iszonyú sok emlékem van róla, amit most mind beleírok a LOVESSENCE-be, hogy hiteles legyen.
SZóval, köszi a bíztatást, igyekszem továbbra is:-)
Nos hát, megjöttem Bolognából, a világ legnagyobb gyermek és ifjúsági könyvvásáráról, ahol külföldi könyvek kiadásának a jogát lehet megvenni, illetve az új könyvekkel itt lehet megsimerkedni közelebbről. (Na persze vannak akik a külföldi vezető könyves bloggerek oldalairól már előbb is tud mindent, igaz, Borostyán?)
Először is együtt vacsiztunk a török kiadómmal, és a török illusztrátorommal. Pompásan jól éreztem magam velük. A török kiadóm kedvenc étele a magyar téliszalámi. Na az nem volt az étteremben.
Persze kihasználtam az alkalmat, és elmeséltem nekik a LOVESSENCE-et. És képzeljétek: tetszett. Kérte, hogy írjam le a lényeget röviden, és küldjem el hamar. Én nem fogok tiltakozni, ha ezt is ki akarja adni netán.
Kedden aztán bele vetettük magunkat KAtona Ildivel, a KÖnyvmolyképző vezetőjével a vásári forgatagba. Sok fontos, nagy kiadónál volt előre megbeszélt jelenésünk. Más, kevésbé fontos kiadók standjára csak úgy besétáltunk.
Persze már tudják, hogy mi vagyunk a Twilight kiadója, úgyhogy megfelelő tisztelettel beszélnek velünk, és keresik a kedvünket. Mostanában ennél nagyobb dolog nincs a könyvszakmában.
Emellett meg ott a következő nagy név: Maggie Stiefvater, akinek Shiver, vagyis Borzongás sorozatát szintén mi adjuk ki. EZt egy év alatt 32 ország vette meg. Nem rossz.
Ezért aztán a Scholastic Kiadó vacsorát rendezett Maggie tiszteletére, aki egy igazán cuki 28 éves csajszi. Van két gyereke, meg egy igazi amerikai zsaru férje. (Persze ő is amerikai).
Azoknak, akik már olvasták a Shivert, csak azt tudom mondani: Maggie egy édes kis tündér, aki saját kezűleg készített ajándékot a kiadója munkatársainak. A legfeltünpőbb rajta, hogy egy pillanatra sem hagyja abba a vigyorgást. Én még ilyen jókedvű embert nem láttam. (Bár valószínűleg majd én is ilyen jókedvű leszek a tiszteletemre adott vacsorán, ahol jelen van mind a 32 kiadóm. MOst még csak simán vagyok jókedvű.)
Nem akarom felizgatni az ízlelőbimbóitokat annak a vacsorának a részleteivel. Legyen elég annyi: 28 fogást tálaltak elénk! Meg sem tudtam mindent kóstolni, pedig nagyon akartam.
Hogy, hogy nem, valahogy itt is meséltem az asztalunknál ülő görög kiadónak a LOVESSENCE-ről. És képzeljétek: tetszett neki. Mit mondott? Hát, hogy küldjek róla összefoglalót.
Másnap tovább jártuk a vásárt, és csak gyűjtöttük a szuper könyveket. AMint megtudom, hogy hogyan lehet képeket feltenni ide rendesen, meg is mutatok néhány standot.
Este aztán jött a csoda: a SCholastic Kiadó 90. szülinapi fogadása. A helyszín: Bologna főterén egy reneszánsz várkastélyban, egy akkora bálteremben, amiben a 300 meghívott jóformán elveszett. A falakon olyan freskók, hogy az állam is leesett.
A kaja mennyei volt. Hogy itt mennyit ettem? Úgy éreztem magam, mint Mr Creosote Az éelt értelme című Monty Python remekművében. Megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánlom.
Na, most valahogy úgy is nézek ki, mint Mr Creosote.
Ezen a fogadáson aztán odamentem a Scholastic, vagyis ugye a világ legnagyobb ifjúsági kiadójának az elnökéhez, gratuláltam neki a jubileumhoz, és azt mondtam: nem bánom, ha akrja, leszek a következő felfedezettje. Erre azt felelte, hogy ahhoz előbb engedélyt kellene kapni a magyar kiadómtól. Ildi persze az engedélyt helyben megadta. :-)
Ez persze még nem jelent semmit. Még jól meg kellene írni a LOVESSENCE-et.
Hazafelé persze egy kis shopping is belefért. Nem csak mindenféle finomságok, hanem persze egy pár olasz cipő is. Sőt: topánka! Elvégre egy nő minek megy Olaszországba, ha új cipő nélkül jön haza?
MOst pedig jöhet egy darabka, ami talán meglepő lesz. Rájöttem, hogy AUdrey-nak van blogja, ahol nem egészen annak adja ki magát aki. És valahogy egyáltalán nem illik hozzá. Eddig legalább is nem így ismertük a lányt:
Audrey blogja 1. bejegyzés
http://audreyhelps.blog.com
Kedves Szerelmes!
Köszöntelek a blogomon. Jól tetted, hogy rámkattintottál. Szívesen segítek jótanáccsal, bármi legyen is a problémád. Nem vesz észre a srác, aki tetszik? Nem tudod, hogyan öltözködj, hogy tetsszél a fiúknak? Elhagyott, és képtelen vagy megemészteni? A szüleid nem csípik életed nagy szerelmét?
Segítek. Nyugodtan kérdezz, és én megoldom a problémádat.
Tudom a megoldást mindenre, ezt elhiheted. Nem akarok nagyképűsködni, de ahhoz, hogy megbízhass a tanácsaimban, tudonod kell rólam ezt-azt.
Korom: 21
Suli: az egyik legmenőbb keleti parti egyetem (inkább nem mondom meg, melyik)
Külső: mások szerint klasszikus szépség vagyok (jó, legyen), állítólaf Audrey Hepburnre hasonlítok. (ugye ennyi elég, csak nem kell részletesen leírnom a külsőmet? Na jó, azért van különbség. A mellbőségem valamivel komolyabb, mint az övé.)
Név: természetesen igazából nem Audrey
Státusz: folyamatosan válogatok (kár lenne egy pasira pazarolnom magamat)
Filozófiám: carpe diem, vagyis „élj a mának!”, mondhatnám úgy is:
buli, buli, buliii!!!
Azt hiszem, ennyi elég is. Láthatod, hogy nem vagyok kispályás.
Kérdezz bátran és fogadd meg a tanácsomat, ahogy azt a barátnőim teszik. Meglátod, te is olyan menő csajszi lehetsz, amilyen én vagyok. Vagy legalább is, majdnem.
Ma már megint keresztbe tesz nekem a kultúra. A budapesti Toldi Gimi Hegedűs a háztetőn előadását láttam, ami majdnem 3 órás volt, és igazán nagyon szuper.
Most csak álmosan pislogok. Tán aludnom kéne egy darabkát.
Pedig annyira írnék.
Majd holnap tutira, miutén megsütöttem a banánkenyeret.
Elég baj az, hogy a színház, koncert, stb mindig este van. Napközben nekem jobb lenne. Ma este pl Horváth Charlie konceten voltunk a MÜPÁ-ban és ha hiszitek, ha nem, kezet csókolt nekem! Na, ennél fontosabb, hogy énekelt is, ahogy csak ő tud.
Napközben viszint a XII. kerületben voltam a Tamási Áron suliban, akinek a kosár, röpi és egyéb csapatai ellen Sári lányom már évek óta hadatvisel.
Én persze nem a sport miatt mentem, hanem író-olvasó találkozóra, ami szuper volt. Olyankor mindig nagyon könnyű, amikor csupa olyan gyerek van ott, aki olvas, az enyémet, meg mást is, és tényleg kíváncsi rám.
Most viszont nem sok erőm maradt belekezdeni az írásba.
Már bocsika, csak ennyi, de igyekszem holnap pótólni, ha tudom!
A következő részlethez nem is fűzök több kommentárt, minthogy ezen már magam is egészen felcsigázódtam. Csak csodálkozom, mik történnek, és hogyan.
- Hu-hú-hu! – huhogott át Audrey a szomszédba, ahogy mindig. – Hu-hú-hu! – Pat ablaka sötét volt, de az nem jelentett semmit. Mindig ébren várták egymást, akár az ágyban fekve is. Egyikük sem aludt el anélkül, hogy minimum jó éjszakát ne kívántak volna egymásnak. – Hu-hú-hu! – De Pat ablaka zárva maradt. Audrey nem tudta mire vélni a dolgot, ezért a magáét nyitva hagyta, hátha barátnője később még áthuhog neki. Aztán leült csupa virágmintás íróasztalához, és rajzolgatni kezdett. Ez mindig megnyugtatta. Egyik virág a másik után született meg színes ceruzái nyomán. Kivirágzott a papír. Azután eszébe jutottak Sadey néni szavai: „megpróbálhatnál valami mást is rajzolni, mint mindig csak kórókat. Szerintem nagy művész válhatna belőled.” Lapozott a rajzfüzetben, s farkasszemet nézett a tiszta, fehér lappal. Aztán számos, virágokkal gazdagon kifestett fiókja egyikéből elővette pasztell krétás dobozást, és nekilátott megrajzolni egy kék lepkét. Fogalma sem volt róla, hogy miféle lepke ez. De ez volt az az eset, amikor érzett minden mozdulatot, minden színt. Nem kellett mérlegelnie, hogy mennyi feketét, sötétkéket és türkizt használjon. Aztán amikor már biztos volt benne, hogy ez egy fekete-kék lepke, maga is meglepődött azon, hogy néhány apró, vöröses pöttyöt sorakoztatott az elülső szárnyainak a felső szélére. Kicsit bánta, mert nem igazán szerette a pirosat, viszont a türkiz és a kék minden árnyalata nélkül el sem tudta volna képzelni az életét.
Audrey ezt a lepkét rajzolta le, tökéletes pontossággal.
A piros a szerelem színe. Tiszta Valentin-nap – gondolta. – Kár elrontani ezt a tökéletes pillangót vacak piros pöttyökkel. Megpróbálta előbb kékkel, majd feketével eltűntetni a pirosat, de az makacsul ellenállt. Mintha ledobta volna magáról a további rétegeket. Audrey feladta. – Hát jó. Akkor te maradsz ilyen, ha nem hagyod, hogy kijavítsalak – dünnyögte. – Majd holnap rajzolok másikat.
Azzal a rajzblokkot a lepke rajzával a fiókos szekrényre állította, ahogy mindig is szokta, amikor elkészült egy művel. Szerette távolabbról is megszemlélni, és csak akkor volt elégedett, ha a virág – hiszen mindig virág volt- valódinak tűnt. Ha jóformán úgy érezte, meg kellene locsolnia. Döbbenten látta, hogy a lepke egy kicsit távolabbról ugyanannyira igazinak látszik, mint az a számtalan növény, amit máskor papírra vet. Általában, miután megszemlélte rajzait, el szokta tenni a füzetet, hogy amikor Sadey néni benéz hozzá éjszaka, hogy betakargassa, ne bosszankodjon. (Erről a néni nem tudott, és nem is akart leszokni, hiszen Audrey három éves kora óta mindig így tett. Audrey ilyenkor mindig morgott, de ez is a szertartás része volt csak. Rosszul esett volna neki, ha Sadey néni csak egyszer is megfeledkezik róla.)
Ezúttal azonban a komódon hagyta a rajzblokkot, a kék lepkével. Hadd örüljön a néni. Még egyszer kihuhogott az ablakon, de hiába. Gondterhelten bújt ágyba, Sadey néni virágos, pillangós takarója alá, és oltotta le az éjjeli lámpát. A telihold besütött a hátsókertre néző ablakon, s egyenesen rávilágított Audrey rajzára, aki le nem tudta venni a szemét róla a félhomályban.
Miközben ott feküdt, szorongva gondolt barátnőjére:
Vajon nincs is a szobájában? De akkor hol lehet? Vagy elaludt? Hogyan alhatott el, amikor még nem köszöntek el egymástól?
Talán egy órája fekhetett már ott álmatlanul, szemét le nem véve a kék pillangóról, amikor Sadey néni bejött, és meglátta a nyitott ablakot. Odament, hogy becsukja.
-Hagyd nyitva kérlek, Sadey néni! – kérte Audrey.
-De bemondta a tévé, hogy az éjjel szélvihar lesz.
-Akkor majd én becsukom – nyugtatta meg Audrey.
-Hát jó – hagyta rá a néni. – Akkor szép álmokat, nyulambulam.
-Neked is!
Amikor a néni kifelé indult, észrevette a lepkét, amit tökéletesen megvilágított a hold. Kézbe vette a rajztömböt, és elismerően hümmögött, majd visszatette a fiókos szekrényre. Audrey elmosolyodott a sötétben.
Audrey újra egyedül maradt, és csak feküdt ott, a rajzot bámulva. Nem tudta mennyi idő telt el, de arra ébredt, hogy fázik. Vagy talán nem is azért riadt fel, hanem, mert odakint süvítve fújt a szél. Fejét azóta sem fordította el, pontosan úgy feküdt, ahogy elbóbiskolt. Szemét résnyire nyitotta, s azt látta, egészen egyértelműen látta, hogy a kék lepke ott repdes az ágya körül. Megpróbálta teljesen kinyitni a szemét, de valahogy nem sikerült. Mintha mégsem lett volna ébren. Ekkor becsukta, sőt erősen összeszorította a szemhéját.
Csak álmodom – gondolta. Ekkor azonban valami megcsiklandozta a jobb kezét. Finom, alig érezhető érintés volt. Audrey legyinteni akart, de a keze mintha ólomból lett volna. Most a homlokán érezte ugyanazt a csiklandozást. Mintha egy hangya járkált volna rajta, de mégis más volt. Nem tudta, megpróbálja-e újra kinyitni a szemét. Megrémült, de kíváncsi is volt. A félelem mellett valamiféle izgalom lett úrrá rajta. Most az orra hegye viszketett, de a fejét ugyanúgy nem tudta megmozdítani, mint a kezét. Minden erejét összeszedve résnyire nyitotta ólomsúlyú szemhéját, és a torkán akadt a sikoly. Az orra hegyén ugyanis egy lepke ült. Érezte, hogy tüsszentenie kell, hiszen ki tudja mióta didergett már az ablakon besüvítő huzatban. Megpróbálta visszatartani, de nem sikerült. A hatalmas tüsszentéstől a pillangó felröppent. Audrey nem látta, merre repült. Felkattintotta az éjjeli lámpát, és zsebkendőt vett elő az éjjeliszekrény fiókjából. Miközben az orrát fújta, pillantása a lepke rajzára tévedt, ami a szélben úgy libegett, mintha valóban repülne.
Na tessék – gondolta Audrey. – NIncs itt semmiféle lepke. Még csak nem is álmodtam. Ez csak a huzat… - Azzal kikászálódott az ágyból, hogy becsukja az ablakot, de még egyszer huhogott Patnek. Hiába. Aztán, mielőtt újra lefeküdt volna, a rajzblokkot eltette az íróasztal fiókjába.
Ezt nem hiszem el! Ma, ahogy ígértem, már nap közben nekiláttam írni. Elvégre haladjunk! És mit vettem észre? Egyszer csak azon kaptam magam, hogy nem magyarul, édes anyanyelvemen írok, hanem imádott angolomon. Észre sem vettem, csak amikor az idézőjelet kellet kitenni, hiszen az máshogy van egy angol szövegben.
Annyira beleéltem magam a helyszínbe, hogy úgy éreztem, tényleg újra Amerikában vagyok. Amikor pedig ott vagyok, angolul gondolkodom. Ha angolul gondolkodom, angolul is írok.
Igaz, sokszor álmodom is azt, hogy újra Iowában járhatok egyetemre: kapom a hírt, hogy pakoljak, indulhatok. Ilyenkor egy kicsit furcsa, hogy mit kezdjek a családommal, de azért buzgón szervezkedni, csomagolni kezdek álmomban.
Most úgy ébredtem fel a szövegből, mintha megint Amerikába álmodtam volna magam. Modhatom furcsa volt látni, ahogy a magyar szöveg angolul folytatódik. Így aztán kedvet kaptam, és még egy kis darabon angolul folytattam akkor is,a mikor már újra magamnál voltam.
Ide most vegyesen másolom be Nektek. A könyvben persze majd magyarul lesz. Azoknak, akik esetleg nem angolosok, elmondom, hogy abban a részben azt részleteztem, hogy honnan szerzett Sadey néni romos, használt bútort Audrey-nak, amit saját keze munkájával tett rendbe.
És az író-olvasó találkozókon gyakran kérdezik: honnan szedem az ötleteket. Hát tudom én, mi van a fejemben?
Tessék, a vegyes felvágott.
Audrey emeleti szobájába nyikrogó lépcső vezetett fel. Audrey szerette ezt a szobát, bármilyen kicsi volt is. Egyik ablaka a hátsókertre, a másik Paték házára nézett.
A szobában nem volt rend, de azért túl nagy káosz sem. A legkedvesebb bútordarabja egy festett láda volt. A fehérre mázolt láda oldalára és tetejére gondos kezek viruló virágcsokrokat, füzéreket, a füzérekre lepkéket festettek, csupa természetes színnel. Audrey emlékeiben mindig is ott volt ez a láda, ami Sadey néni szerint nem volt csoda, hiszen ez a láda Audrey családjában volt réges-régóta. Egy szívalakú virágfonat közepén cifra monogram ékeskedett: Ú.J. With an accent on the ’u’. Audrey had no idea whose intials those were, but she had long figured out that the Amish made such pieces. They were called ’Jonestown’ furniture. She loved this chest so much that she wanted the whole room to be in the same style. Unfortunately Amish funiture was handmade, out of best quality materials, which meant, they could not afford it. But Auntie Sadey would not have been Auntie Sadey had she not found a way to make Audrey happy. For months they spent wekeend after weekend at garage sales and antique faires and found very simple pieces furniture, made of wood. They selected the most beautiful ones, even if they were battered. Auntie Sadey had had no idea about restoration, but she had the same philosophy on DIY, as on cooking: if you can read, you can cook. So she bought books on do-it-yourself woodworking, which she read and tools she used. It took more than a year to select and restore the four poster, the small nightstand, the chest-of-drawers, the desk, and the chair. With these the room was practically full. Luckily there was no need for a wardrobe. There was a built in closet. But then one Saturday somewhere in Missouri, Sadey and Audrey discovered a vanity and a rockingchair they just could not leave. Így hát ezeket is megvették, s végül a fésülködőasztalt a hintaszékkel együtt besuszterolták Sadey néni szobájába.
Az persze nagy dolog volt, hogy a néni gondos munkával rendbe tette a romos bútorokat, de igazán különlegessé az tette őket, ami ez után következett. Audrey ugyanis, Sadey néni kezdeti rosszallása ellenére nekiállt kidíszíteni őket. Először a könyvtárból vett ki mindenféle könyvet a Közép-nyugat népművészetéről, de aztán inkább a saját fejét követve festette ki a bútorokat, amik így hasonlítottak is az örökölt ládához, meg nem is. Audrey a népi motívumokat valódi, megszólalásig élethű virágokkal keverte. Az így elkészült szobában aztán Audrey olyan otthonosan érezte magát, mint egy mennyei virágoskertben. S amikor már minden lehetséges felület csupa virág, levél és inda volt, képtelen volt abbahagyni a pingálást. Így került a virágok közé számtalan pillangó, elvégre a ládán is volt, nem is egy.
Ami pedig megkoronázta az egészet, az Sadey néni ajándéka volt, amit sok havi titokzatoskodás után adott át, három hónapos késéssel Audrey tizenhatodik születésnapjára: egy maga varrta patchwork takaró, aminek minden apró foltja virágos textília volt, ami csupa lepkévé állt össze.
Igyekeztem keresni egy olyan takarót, amilyet Sadey néni csinált, de csak halvány mását találtam. Azért megmutatom Nektek. Persze amit Sadey néni csinált még ezeknél is szebb volt:
-Kicsi angyalom – mondta Sadey néni, amikor végre elkészült vele. – Tudom, hogy minden tizenhat éves autót szeretne a születésnapjára, de azt sajnos…
-Ne is mondd tovább, Sadey néni! – szakította félbe Audrey. – Ez sokkal jobb annál. Ilyen gyönyörű takarót soha életemben nem láttam. És Pat különben is nem sokára megkapja a hintót.
-Miféle hintót? – nézett csodálkozva a néni.
-Hát a dédnagyija kocsiját.
-Jaj, csak vigyázzatok!
-Ne félj, Sadey néni, vigyázunk! – ölelte meg a nénit Audrey.
Most hát ebben a csupa virág, csupa lepke szobában készülődött Audrey a lefekvéshez. Amióta itt lakott, vagyis lassan tizennégy éve, a fürdés, és a fogmosás után, illetve a mesélés (még ovis korában) vagy manapság az olvasás előtt minden áldott este beszélgetett Pattel. Ez persze nem lett volna különös, hiszen ki ne hívná fel a legjobb barátnőjét akár éjjel is. Audrey és Pat azonban nem telefonon, hanem személyesen beszélgettek. Ehhez csupán az ablakukat kellett kinyitni, amit télen, nyáron megtettek.
Itt megnézhetsz egy eredeti Jonestown tulipántos ládát
http://www.pgs.org/jonestown.jpg
Érdekes a hasonlóság a magyar tulipántos ládákkal:
